Belföld

Lett napja a címerünknek és a zászlónknak

Zaszlo(210x140).jpg (Zászló)
Zaszlo(210x140).jpg (Zászló)

Március 16-át minősítette a parlament kedden a magyar zászló és címer napjává, így megmenekült a magyar-lengyel barátság napja.

A képviselők 155 igen szavazattal, 4 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett fogadták el Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és Németh Szilárd kormánypárti frakcióvezető-helyettes előterjesztését.

A két politikus eredeti kezdeményezésében még március 23-át javasolta a magyar zászló és címer napjának, azonban frakciótársuk, Balla György egy módosító javaslatban a dátum március 16-ra módosítását kezdeményezte arra hivatkozva, hogy az eredetileg javasolt dátum nyolc éve a magyar-lengyel barátság napja, a nemzeti zászlónak és címernek pedig indokolt lenne önálló napot kijelölni.

Rogán Antal és Németh Szilárd javaslatuk indoklásában kifejtették, a magyar nemzet összetartozását, a magyar nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld színű zászló, valamint az alaptörvényben meghatározott címer a nemzeti kulturális örökség része, tiszteletük az intézmények, a szervezetek és a magyar nemzet polgárainak közös felelőssége.

A képviselők azért március 23-át javasolták a magyar zászló és címer napjának, hogy az ország így emlékezhessen az 1848-as XXI. törvénycikk elfogadásának napjára, amely nyilvános ünnepek alkalmával az összes közintézmény és magyar hajó esetében kötelezővé tette a nemzeti lobogó és az ország címerének használatát.

A fideszes politikusok szerint a zászló és címer napja alkalmat adna az oktatási, tudományos és kulturális intézményeknek, a médiának, civil szervezeteknek, közösségeknek a magyar zászló és címer közös megünneplésére, kezdeményezések elindítására.

A határozat javaslat alapján először 2015-ben kell ünnepelni a nemzeti zászló és címer napját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik