Belföld

Kormányt buktathatnának az amerikaiak

Földi László titkosszolgálati szakértő szerint egy művelei területté nyilvánított országban gyakorlatilag mindent szabad a titkosszolgálatoknak.

Földi László titkosszolgálati szakértő szerint egy művelei területté nyilvánított országban gyakorlatilag mindent szabad a titkosszolgálatoknak.

Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója az M1 Híradó kérdésére úgy nyilatkozott, hogy a “műveleti terület” egy operatív kifejezés, általában titkosszolgálatok használják. Ha valahol kimondják azt, hogy “mindent szabad, azaz műveleti területté válik, az azt jelenti, hogy gyakorlatilag mind a technikai lehallgatás, mind az ügynökszervezés, mind a források beszervezése engedélyezett”. Olyan szervezet támogatása is engedélyezett, amely az adott ország stabilitását aláássa, kormányt akar buktatni – tette hozzá.

Földi László arról is beszélt, hogy szövetséges országok nem használnak egymással szemben semmi olyan operatív eszközt, ami sérti egy másik ország szuverenitását.  

Orbán: műveleti terület lettünk

A magyar miniszterelnök Belgrádban, a Kelet-Közép-Európa-Kína csúcstalálkozót megelőzően úgy nyilatkozott, a magyar kormány egyelőre nem tudja, mi az oka annak, hogy az Egyesült Államok több százmillió dolláros forrást különített el arra, hogy mintegy kéttucatnyi közép- és kelet-európai országgal szemben akcióterveket készítsen és hajtson végre, kifejezetten azért, hogy nyomás alá helyezzék e két tucat ország kormányát. Senki nem örül Magyarországon annak, hogy az országot műveleti területté nyilvánították húszegynéhány másik országgal együtt – tette hozzá.

Orbán Sarah Sewallnak, az amerikai külügyminisztérium egyik államtitkárának múlt heti nyilatkozatára reagált. Ebben Sewall azt hangoztatta, hogy a korrupció – mint fogalmazott – sebezhetővé teszi az országokat és a népeket a közvetlen belső veszélyekkel, illetve a külső manipulációkkal szemben a Balkántól a Fekete-tengeren át a Bengáli-öbölig. “Érzékeljük ezeket a veszélyeket, és nagykövetségeink kéttucatnyi kelet- vagy közép-európai országban éppen azon dolgoznak, hogy akciótervet állítsanak össze az illető fogadó ország számára az ottani korrupcióellenes reform támogatására és az ebben az ügyben való együttműködésre ”  – jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik