Belföld

Wass Albert beelőzheti József Attilát

A mértékadó irodalmárok által csak közepes alkotónak már több mint 50 emléktáblája és szobra van, most egy még hozzánk is szólhat az utcán – írja a Népszabadság.

Elképesztő méretekben zajlik a szimbolikus térhódítás, amivel szétverik a közterületeink arculatát – mondta a Népszabadságnak Pótó János, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

Ehhez fogható nyomulás talán csak a szocializmus idején volt tapasztalható. Azzal a különbséggel, hogy a történész szerint akkor a szocreál alkotások magasabb művészi színvonalat jelentettek.

A köztéri szobrokat számba vevő Köztérkép adatbázisa szerint Wass Albertnek már több mint ötven köztéri szobra, domborműve és emléktáblája van az országban. Ezzel nem sokkal van már lemaradva József Attila mögött, akinek nem egészen 70 emlékműve van.

Egerben most egy olyan szobrot terveznek állítani Wass Albertnek, amely Nagy-Magyarország talpazaton áll, és beszél, ha valaki közeledik felé. Az Egri Szín portálon megjelent tervezet szerint egy 1:1,1 méretarányú bronz mellszoborban elhelyeznének egy célszámítógépet, mely érzékeli, ha valaki másfél méterre megközelíti a szobrot és megszólal: „Melyik versemet szeretné hallani?”. Ezek után az érintőképernyőn felsorakozó lehetőségekből kiválaszthatja kedvenc Wass Albert-versét az arra járó, majd meghallgathatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik