Belföld

Serfőző Péter: mindig tűzközelben, mindig háttérben

Giró-Szász András sógora, egyben üzlettársa valahogy mindig jó helyen van. Mind családilag, mind üzletileg. Felfejtjük a Serfőző-pókhálót.

Giró-Szász András-féle szállodabiznisz épp eléggé kiverte a biztosítékot a közvéleménynél, ezt talán csak azzal az információval sikerült megfejelni, miszerint Serfőző Péter korábban Lázár János frissen vásárolt svábhegyi lakásában is tulajdonos volt.  Ki ez a fantom, aki bár nagykutyák közelében van, közéletileg szinte láthatatlan?

A 45 éves Serfőző Pétert régóta kiterjedt üzleti és baráti szálak fűzik fideszes politikusokhoz, jelenlegi önkormányzati képviselőkhöz. Nevéhez több mint negyven vállalkozás köthető az Opten céginformációs rendszere szerint. E mellett számos offshore cég egykori vagy jelenlegi ügyvezetője, feltehetően tulajdonosa is. Serfőző – az üzlettársaival, Werner Péterrel, Kaló Gáborral együtt – 1995 környékén alapította meg a Branko-cégcsoportot. A Branko néven futó vagy tulajdonosaik által létrehozott más társaságok közös jellemzője, hogy minimális vagy csupán néhány milliós tőkével jöttek létre. Nagyobb részük csupán cégek adásvételének lebonyolítására használt “technikai” társaság. Például 1998-ban így jutottak hozzá a Tubeinvest 97 nevű kőolajtársasághoz a siófoki önkormányzat tenderén. A Branko cégcsoport kisebb része számvitellel, könyveléssel és ingatlanberuházással foglalkozik. Ezek 2010-től magasabb fordulatszámra kapcsoltak: sorra építették ki üzleti kapcsolataikat egyes budapesti kerületekkel, önkormányzat cégekkel, újabb megbízásokat szerezve.

A mutyi szövedéke mindig fölfeslik valahol

Serfőző Péter neve 2013-ban a Magyar Narancs Családcentrikus megoldások című cikkében bukkant fel. Vári György ebben két szomszédos dél-pesti kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre, illetve Csepel „intenzív együttműködéséről” rántotta le a leplet. A cikk középpontjában a két kerület városgazdacégei közötti személyi átfedések, rokoni foglalkoztatások álltak – ami, mint látni fogjuk, nem volt nagy truváj egy erős kapocsnak, Werner Péternek köszönhetően.

Werner Péter egy személyben vezérigazgatója a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt.-nek és igazgatósági elnöke a pestszentlőrinci városgazdának, a „kétszeres gazda” csepeli kinevezése előtt két nappal lépett ki a Branko-cégcsoportba tartozó Teréz Tetőtér Loft Kft.-ből, amelyben 2010-ben Serfőző Péterrel együtt volt vezető tisztségviselő. Werner 1995 óta üzlettársa Serfőzőnek Kaló Gáborral együtt, ők a Branko-cégcsoport majdnem mindegyik cégében feltűnnek ügyvezetőként vagy tulajdonosként. Werner egyébként a századvéges Napi Gazdaság Kft. kiadója, 2013 márciusában pedig Ughy Attila pestszentlőrinci polgármester – aki egy időben a a Napi Gazdaság Kiadó marketing- és értékesítési igazgatóhelyettese volt – Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. felügyelőbizottsági tagjának jelölte őt, a közgyűlés pedig megszavazta kinevezését.

Werner és Serfőző szakmai életútjai egy 2012. október 8-ai rendkívüli testületi ülésen ismét keresztezték egymást: a több száz milliós, részben uniós, részben saját forrásból finanszírozott „Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” pályázattal kapcsolatos döntések meghozatala kapcsán merült fel két Branko-fióka: a Branko Pénzügyi és Számviteli Kft., illetve Branko Befektetési Kft. neve, méghozzá az előterjesztéshez kapcsolódó akcióterületi tervben, lehetséges konzorciumi partnerként. A Magyar Narancs cikke szerint a Branko Befektetési Kft.-nek Werner alapítója, 1994 októberétől 1995 augusztusáig ügyvezetője és résztulajdonosa volt, ahogyan a pestszentlőrinci vagyonkezelő vezetője, Banyár László is.

A cégcsoport egyik zászlóshajója a Csepelen tűzközelbe került Branko Pénzügyi és Számviteli Kft., amely 2010 óta – valószínűsíthetően – a pestszentlőrinci önkormányzat cégeinek könyvelését végzi, illetve amelyik 2011-ben, a helyi egészségügyi szolgáltató kft.-nél a számviteli feladatokat átvette. A döntésről szóló jegyzőkönyvben Branko Kft.-ként említik a kiválasztott céget. A Magyar Narancs cikkének szerzője megjegyzi: nem sikerült pontosítania az önkormányzattal, hogy melyik cégről van szó konkrétan, de tevékenységéből kiindulva Lőrincen a Branko Pénzügyi és Számviteli Kft. lehetett a befutó. A számviteli vállalkozás 2013-as árbevétele 266 millió forint volt, tavaly egy zártkörű részvénytársaságba szervezték a céget. 

Giró-Szász itt, Giró-Szász ott

Maradjunk egy kicsit Csepelnél: a Hír24 tavaly májusban írta meg, hogy a Werner Péter vezette Csepeli Városgazda 2011 áprilisában kötött szerződést jogi feladatok ellátására, jogi tanácsadásra a Giró Szász és Társai Ügyvédi Irodával, amely nem másé, mint Giró-Szász András – akkor még kormányszóvivő – unokabátyjáé. A szerződés nettó értéke 450 ezer forint + 425 ezer forint/hó. A 444.hu cikke pedig rámutatott, hogy a rokon ügyvédi irodája a Fidesz-frakciótól is szépen kapott pénzt: a portál számítása szerint írásuk megjelenéséig 10 millió forint vándorolt a párttól a Giró-Szász família tagjához.

Idén november végén robbant a bomba, aminek utórengései a mai napig olvasnivalóval látják el a közélet iránt fogékonyakat: Giró-Szász András egy 120 szobás belvárosi luxusszálloda résztulajdonosa lesz. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár vagyonnyilatkozatából (amelyben 750 milliós vagyonát részletezte) derült ki, hogy a sokoldalú politikusnak 20 százalékos tulajdonrésze van a Safe Port Projekt Kft.-ben. A cég másik tulajdonosa nem más, mint Giró-Szász sógora, a Branko-cégcsoport egyik feje, cikkünk főszereplője: Serfőző Péter.

Giró-Szász a Safe Port Projekt Kft.-n keresztül lett volna 20 százalékos tulajdonosa annak a fent említett hotelnek, amit egy, a Dorottya utcában található ingatlan átalakításával hoztak volna létre. Az épület 2010-ben került a luxemburgi székhelyű Praefinum Fund Kft.-hez, amely nyomott áron vásárolta meg a Belváros-Lipótváros Ingatlanfejlesztő és Vagyonkezelő Kft. (BLIV Kft.)-t – így az értékes ingatlanok tulajdonjogát – az V. kerület önkormányzatától. A vagyonkezelő székhelye ezután a Magyar Narancs cikke szerint átkerült a Branko-cégeknek is helyt adó Márvány u. 16. alá, ügyvezetője pedig Serfőző Péter lett.

A 444.hu értesülései szerint a Preafinium Fundnak befektetési tanácsadója egy olyan, Nagy-Britanniában bejegyzett cég, amelyben Heim Péter, szintén Századvég-alapító résztulajdonos. A Praefinum Fund jó üzletet kötött a belvárosi önkormányzattal, legalábbis a Blikk információi szerint: a kerület negyedével olcsóbban adott túl a vagyonkezelőn és a hozzá tartozó értékes ingatlanokon. Ezek közül az egyik a Dorottya utcai épület, ahová Giró-Szász és Serfőző családilag luxushotelt álmodtak. A napilap szerint az önkormányzat az értékesítés előtt “vitte le” az árat, így például a 3200 négyzetméteres hasznos alapterületű Dorottya utcai ingatlantól 776 millió forint helyett 582 millióért szabadultak meg.

Serfőző és a csúcsminiszter

És megérkeztünk a nagy hírhez: Lázár János idén áprilisban, családi összefogással, hitellel, megtakarítással 10 éves fiának vásárolt egy 60-70 milliós svábhegyi lakást, amit azonban a júniusi vagyonnyilatkozatában elfelejtett bevallani. A Hír24 elsőként írta meg, hogy Lázár János lakásában korábban Serfőző Péter, illetve az ő cége is tulajdonos volt, és hogy az ingatlan fejlesztője Serfőző egyik érdekeltsége, a Balance Kft. volt. Lázár a Balance-ról a Délmagyarországnak azt mondta, hogy az egy lízingben bedőlt cég volt.

Lázár mostani lakását a Balance Kft. 2002-ben adta el Serfőző Péternek és egy másik magánszemélynek, akik felesben voltak a tulajdonosai az ingatlannak egészen 2010-ig. Serfőző hivatalos lakcíme jelenleg is az épületben van, csak egy másik lakásban – szomszédok tehát Lázár János tízéves kisfiával, papíron legalábbis. Serfőzőtől és a másik magánszemélytől az Unicredit Ingatlanlízing Zrt. vette meg a lakást 2010-ben, amit idén áprilisban vásárolt meg gyermeke számára Lázár János, a Miniszterelnökség csúcsvezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik