Belföld

Százmilliókat nyerhetett Giró-Szász a belvárosi ingatlanüzleten

Az önkormányzat az értékesítés előtt 25 százalékkal levitte az eladási árat az ingatlanválságra hivatkozva. 

A 3200 négyzetméter nettó hasznos alapterületű Dorottya utcai épülettől például 776 millió forint helyett potom 582 millióért szabadult meg az önkormányzat, tudta meg a Blikk. Az épület 180 ezer forint/négyzetméter árával a Vörösmarty tér mellett igen méltányosnak számít (a mostani átlagár 340 ezer forint négyzetméterenként). Ezt a hatemeletes épületet tervezi szállodává alakítani Giró-Szász András, a Miniszterelnökség kommunikációs államtitkára sógorával, Serfőző Péterrel egy hárommilliárd forintos beruházás keretében.

Az önkormányzat egyszerre öt értékes ingatlanától vált meg 2010-ben: odaadta őket saját önkormányzati cégének, a Belváros-Lipótváros Ingatlanfejlesztési és Vagyonkezelő Zrt.-nek, amelyet Rogán Antal fideszes polgármester előterjesztésére eladtak egy luxemburgi cégnek 2,7 milliárd forintért. Hogy kik állnak a külföldi cég mögött, nem tudni, de az ingatlanfejlesztési cégnek Serfőző Péter, Giró-Szász András államtitkár sógora lett az ügyvezetője. Serfőző egy Zrínyi utcai üzlethelyiséget is megszerzett, majd eladta.

Az V. kerületi önkormányzat az érintett ingatlanokhoz az eladás előtt alig egy évvel jutott hozzá, így nehezen érthető, miért adták máris tovább a megszerzett épületeket. A Dorottya utcaiért például egy Tüköry utcai ingatlant cseréltek el, a Hold utcaiért pedig egy Nádor utcai épületet adtak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek, és még az értékkülönbözetet is kifizették – írja a lap. Rogán Antal volt belvárosi polgármester az újság megkeresésére azt mondta, mivel már nem ő vezeti a kerületet, a polgármesteri hivatalban kell érdeklődni a döntések előkészítéséről.

Giró-Szász András vagyonának gyarapodásáról ebben és ebben a cikkünkben írtunk.

UPDATE!!! Cáfol az önkormányzat

Az önkormányzat MTI-hez eljuttatott pénteki közleménye szerint a napilap az ingatlanpiaci válság előtti értéket vetett össze a válság kirobbanása utáni forgalmi értékekkel. Azt írták: 2008 és 2009 fordulóján az árak átlagosan 30-40 százalékkal csökkentek. Az önkormányzat ingatlanok értékesítése előtt mindig aktualizált értékbecslést készít, ez nyilvánvalóan tükrözi az aktuális piaci értékeket – tették hozzá, jelezve: ez történt a Dorottya utca esetében is, ahol az ingatlan nyilvántartási értékét nem az értékesítés előtt, hanem már a válság kirobbanása után lejjebb kellett vinniük.

Tudatták azt is, hogy nem rögtön próbálkoztak az üres ingatlanok értékesítésével, először fejleszteni akartak, emiatt apportálták az ingatlanokat egy ingatlanfejlesztő cégbe. A felújításhoz azonban nem kaptak elegendő hitelt, így befektetők bevonásával próbálkoztak. Kifejtették, hogy a cég felének értékesítésére írtak ki pályázatot, a tulajdon másik felét pedig megtartotta volna az önkormányzat. Miután a pályázat sikertelen volt, az üres ingatlanok pedig további veszteséget termeltek, nemzetközi, nyílt, többfordulós pályázatot írtak ki az ingatlancsomag egészére – közölte a kerület.

Kiemelték: az 1 milliárd forint értéket meghaladó pályázat az Európai Unió országaiban bejegyzett cégek számára is nyitott volt, amit Magyarország uniós tagsága miatt jogszabályok tettek kötelezővé. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a pályázatra a luxemburgi bejegyzésű Praefinium tette a legjobb ajánlatot. Leszögezték: indokolatlan egy luxemburgi – azaz uniós – bejegyzést offshore-nak minősíteni, mert ennyi erővel egy német vagy osztrák cég is annak számítana, s azokat szintén nem zárhatták volna ki.

Olvasói sztorik