Belföld

Algyő vonakodva fogadja az új menekülttábort

A helyi lakosok az Ebolától, a terrorveszélytől és a közbiztonság romlásától félnek Algyőn, ahol konténerekből építenek új menekülttábort.

Növekszik a déli határnál Magyarországra érkező menekültek száma, annyira, hogy új tábor felépítése vált indokolttá, írja a Magyar Narancs. A 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény XIV. cikkének (3) bekezdése értelmében Magyarország kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek vagy tarthatnak az üldözéstől írja a lap. Az embercsempészek is jól ismerik a törvény ezen passzusát, ezért azt javasolják az érintetteknek, hogy azonnal kérjenek menekültstátuszt, így nem vehetik őket idegenrendészeti őrizetbe.

A Szegedi Idegenrendészeti Központtal kapcsolatban tavaly a Helsinki Bizottság is kritikákat fogalmazott meg. A szervezet szerint az épület szűkös és akkor még mosdó sem állt a menekültek rendelkezésére az udvaron. A zsúfoltság miatt hozták létre azt az átmeneti, sátrakból épített tábort, amely a Szegedtől 10 kilométerre lévő Nagyfán kapott helyet. Itt mintegy 3000 menekült fordult meg tavaly nyártól szeptemberig.


Az Algyői faluházban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BAH) vezetője, a rendőrség képviselője és a polgármester, Molnár Áron tartott fórumot az táborról, amely ezúttal már konténerekből épül majd fel. Az eseményen a BAH szegedi kirendeltségének vezetője azzal nyugtatta az ötlettől kevésbé lelkes helybelieket, hogy még boltot is nyitnak a tábor területén a menekültek számára és állandó biztonsági felügyeletet is biztosítanak majd. A lakosok közül volt, aki az Ebola-fertőzéstől tartott, ő is megnyugtató magyarázatot kapott: létrehoznak egy speciális szűrési pontot, ahol a menekültek alapvető orvosi vizsgálaton vesznek részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik