Belföld

Kiakadt a NAV – visszavágott Amerikának

Hiteltelennek tartja a NAV az amerikai nagykövetség magyar külügynek eljuttatott dokumentumát, amely a beutazási tilalom indoklását és a kormány korrupciós ügyeit tartalmazza.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) álláspontját azzal indokolja, hogy a feljegyzés “nem tényekre, hanem híresztelésekre és vélelmekre alapozott”, emellett „felszínes, hiányos, több helyen téves információkkal szolgál”. Az adóhatóság az amerikai dokumentumban foglaltakra azzal reagált az MTI-nek, hogy a dohány és cigaretta kiskereskedelmét érintő koncessziós pályázatok elbírálása nem a NAV feladata. A hatóság idén csaknem 4 milliárd forint értékű illegális dohánytermék piacra kerülését akadályozta meg. A láncolatos áfacsalásokat illetően az amerikai cégek bejelentései alapján a 2011-ben megkezdett nyomozás eredményeként a NAV pénzügyi nyomozói lebuktatták azt a bűnszervezetet, amelyik több mint 2 milliárd forint áfát csalt el, az ügyben jelenleg 14 gyanúsított van. A NAV több társaságnál is több százmillió forint adókülönbözetet tárt fel ellenőrzéseivel és a bűntető eljárásokban.

Azzal kapcsolatban, hogy az adóhatóságnak milyen további eredményei voltak a korrupció elleni harcban, emlékeztetnek arra, hogy a NAV tavaly 564 milliárd, az idén eddig 547 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel, a nyomozók 2013-ban és 2014-ben eddig összesen mintegy 160 milliárd forint értékű költségvetési csalásra derítettek fényt, miközben a NAV bevételi adatai évről évre emelkednek. 2013-ban az adóhatóság 10 billió 723 milliárd forintot biztosított a költségvetésnek, és az idei bevétel már most 8,3 százalékkal több a tavalyinál.

Cáfolják azt is, hogy a Horváth András, a hivatal korábbi munkatársa nyomán feltárt ügyek esetében semmi sem történik, mert hónapok óta nyomoz a rendőrség – itt azt sem felejtik el megjegyezni, hogy minderről André Goodfriend amerikai ügyvivőnek nem volt tudomása. A NAV-ot pedig azért szervezték át, mert a Kiemelt Ügyek Igazgatóságának megszűnése után a NAV-nál többszörösére nőtt a láncolatos ügyletek körében feltárt nettó adókülönbözet.

Orbán is kritizálta a feljegyzést

Mint az várható volt, az amerikai dokumentum kemény bírálatokat kapott a kormány részéről. Orbán Viktor miniszterelnök reggeli rádiónyilatkozatában egyszerűen csak fecninek nevezte a feljegyzést, mondván, azon se fejléc, se bélyegző, sem aláírás nem volt. Ha nem angolul írták volna, ő azt hinné, az ellenzék írta, mert azokat a vádakat sorolja, amit az ellenzék az elmúlt négy évben – így vélekedett a miniszterelnök a korrupciós ügyeket soroló papírról.

Az amerikaiak egyébként nem csak ebben a dokumentumban fogalmazták meg aggályaikat a magyar korrupciós ügyekkel kapcsolatban. A külügyi szóvivő egy washingtoni sajtótájékoztatón azt mondta, párbeszédet folytatnak a magyar kormánnyal a demokratikus értékekről, a civil társdalomról és a sajtószabadságról.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik