Belföld

Gólyatábori erőszak: két volt HÖK-öst kirúgtak az ELTÉ-ről

Megszületett a fegyelmi döntés a jogi karon a 2013-as gólyatábor erőszakolási ügyének eltussolásával kapcsolatban. A volt HÖK-elnök és az egyik elnökségi tag hallgatói jogviszonyát megszüntették.

A Hír24 úgy értesült, hogy az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának fegyelmi bizottsága megszüntette a Hallgatói Önkormányzat korábbi elnökének, Bubla Áronnak és a volt rendezvényszervező elnökhelyettesnek, Vida Máténak a hallgatói jogviszonyát.

Ők ketten voltak annak a tavalyi gólyatábornak a főszervezői, amelyben az Index korábbi cikke szerint az egyik, akkor elsőéves hallgatólánnyal egyik fiú hallgatótársa erőszakoskodott. A lány a portálnak azt mondta, a HÖK-ösök megpróbálták eltussolni az esetet. Kiderült, hogy a szóban forgó fiatalember és a szervezők azóta is a karon tanultak, de a lány már – részben a történtek miatt – kiiratkozott.

Bubla Áron korábban a Facebookon azt írta, hogy az ügy kipattanása után életveszélyes fenyegetést is kapott, amely általa soha el nem követett cselekmény miatt érte. Leszögezte: bűncselekményt soha nem követett el, nem segített és nem tussolt el. A volt érdekképviseleti vezetőt, amiatt is támadták, hogy segítette Vattamány Zsolt, VII. kerületi fideszes polgármester kampányát az önkormányzati választások előtt.

Király Miklós dékán az indexes cikk megjelenése után feljelentést tett a rendőrségen nemi erőszak miatt, és fegyelmi vizsgálatot indított több volt HÖK-vezető ellen az eltussolással összefüggésben.

Úgy tudjuk, a fegyelmi bizottság kedden a két elbocsátás mellett az egykori gazdasági elnökhelyettes hallgatói jogviszonyát egy évre felfüggesztette, egy hallgatót megrovásban részesített, két hallgatót pedig, köztük a HÖK legutóbbi elnökét,Tallár Ákost, felmentette.

Az ELTE ÁJK nemrég zárult le egy másik fegyelmi ügy is. Ebben három felsőbbéves hallgató tanulmányait egyenként 2-2 félévre függesztette fel a fegyelmi bizottság, egy tanuló pedig féléves felfüggesztést kapott, miután kiderült: az egyetem szellemiségével nem összeegyeztethető, ocsmány szövegű dalokat énekeltettek a 2014-es siófoki gólyatábort megelőző gyülekezőn. Az ELTE ÁJK-n azután robbant ki az éneklős botrány, hogy napvilágott látott a nemi erőszak ügy, amely az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar fonyódligeti gólyatáborában történt.

Az elmúlt hetekben sokan csatlakoztak az ELTE ÁJK-n az oktatói-hallgatói kezdeményezéshez, amely Együtt az Erőszak Ellen néven fogja össze azokat az egyetemi polgárokat, akik kiállnak a szexuális és más erőszak áldozatai mellett. A szimpatizánsok kék szalag kitűzésével fejezik ki szolidaritásukat.  Az Állam- és Jogtudományi Kar vezetése annak a lehetőségét teremtette meg, hogy diákjai elektronikus anonim felületen megírhassák, ha zaklatásnak vagy más bűncselekménynek lettek áldozatai a múltban. Ők a nehallgass@ajk.elte.hu e-mail címre írhatnak levelet. A dékán többször megerősítette: jövőre biztosan, nem rendez a kar gólyatábort.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik