Belföld

DK: pangás és leszakadás vár ránk

varga mihály (varga mihály)
varga mihály (varga mihály)

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a Demokratikus Koalíció a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által bejelentett jövő évi adócsomagról.

Pangás, leszakadás, reménytelenség

Az ellenzéki párt véleménye szerint az adócsomag Magyarország számára rövid távon a pangás, hosszú távon pedig a leszakadás és reménytelenség költségvetését ígéri – erről az ellenzéki párt szóvivője beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Gréczy Zsolt azt mondta, a miniszter bejelentésétől nem lesznek új munkahelyek, nem érkeznek külföldi befektetők és nem fognak jobban élni az emberek. Hozzátette, a lakosság negyven százaléka szegénységben él, több tízezer gyermeknek nem jut főtt étel, miközben a kormány “mondvacsinált látszatgesztusokkal próbálkozik”.

A szóvivő szerint Magyarországon válság van és a gazdaságot azok a beruházások tartják életben, amelyeket a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok hoztak. Megjegyezte, az ország versenyképessége várhatóan tovább csökkenni a netcégek adóztatása miatt. A Demokratikus Koalíció úgy látja, hogy a kormány továbbra is viszi az országot a szakadékba – összegzett.

Be nem váltott ígéretek, hiú ábránd, szétszakadó társadalom

Az Együtt-PM szerint nem hoztak érdemi változást a kedden bejelentett adócsomag új elemei, marad a rossz adóstruktúra. Pápa Levente, az Együtt-PM gazdaságpolitikusa keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a kormány több, a vállalkozásoknak és a családoknak tett ígéretét nem kezdi el beváltani: nem lesz jövőre társasági adócsökkentés, nem nő a második gyerek után járó adókedvezmény, nem lesz egyszámjegyű személyi jövedelemadó sem.

Megjegyezte, hiú ábránd, hogy a kormány arra számít, a gazdasági növekedés megteremti ezek bevezetésére a mozgásteret. A politikus szerint a kormány továbbra sem lesz képes befektetőbarát légkört teremteni, emiatt a fenntartható gazdasági növekedés továbbra sem valósulhat meg. A mostani, mesterségesen, politikai célból “felturbózott” növekedés gyorsan esik majd vissza a következő években – írta.

Közölte továbbá, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó álláspontja szerint továbbra is “szétszakítja” a társadalmat: aki szegény, az többet adózik, és a diszkriminatív adózás marad érvényben a vállalkozóknál: az egyik szektorban tevékenykedő cégek több adót fizetnek, mint egy másik szektorban.

Az LMP kevesli az intézkedéseket

Schmuck Erzsébet, az Országgyűlés költségvetési bizottságának LMP-s alelnöke közölte: nem tartja érdemi lépésnek a friss házasoknak nyújtandó havi ötezer forintos adókedvezményt. Szerinte az érintettek jövője attól függ, van-e munkahelyük, perspektíváik, milyen körülmények között laknak, milyen feltételeket tudnak teremteni gyermekeik felnevezéséhez.

A szarvasmarha, juh vagy kecske áfájának 5 százalékra csökkentését a képviselő jó, de bátortalan lépésnek ítélte. Az intézkedést szerinte a többi közt a zöldségre, a gyümölcsre és a helyben termelt élelmiszerekre is ki kellene terjeszteni.

Schmuck Erzsébet a társasági adókedvezményt is tágabb körre terjesztené ki. Míg a kormány a felsőoktatási intézményeket vonná be a körbe, az LMP például az egészségügyet vagy a kultúrát is támogatná ezzel. A távközlési adó kiterjesztését az internetszolgáltatásokra az LMP politikusa szimpla adóemelésnek tekinti.

A Jobbik azonnali, radikális lépéseket szorgalmaz

 Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Jobbik “három csapást mérne” a tervekre. Kijelentette: a két gyermekesek kedvezményeit nem lépcsőzetesen, hanem azonnal meg kell adni, mert az csak így tud hatni a népesedére.

A távközlési és más ágazati különadókról szólva pedig azt mondta: fennáll a veszély, hogy a kormány az internetet kívánná megadóztatni. Ezt bírálva közölte azt is, hogy pártja ezzel ellentétben továbbra is ingyenes internetet sürget, ésszerű keretek között. Hozzátette: ez a távmunkát is fellendítené.

Az ellenzéki politikus szólt arról is, hogy az áfát nem elegendő néhány kivételezett terméket érintően csökkenteni, ehelyett az alapvető élelmiszerek és fogyasztási cikkekre kell vonatkoztatni az 5 százalékos áfakulcsot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik