Belföld

Orbán átértelmezte a magyarság ultipartiját

A három győzelem, intelmet és felszólítást is jelent, és arra szólít fel, hogy elemezzék, hogy miként vált lehetségessé az, ami korábban elképzelhetetlen volt. Orbán Viktor szerint ez egy mondattal lehet összefoglalni: egyedül nem megy. „Az összefogás győzött a széthúzás felett.” – mondta.

Újraértelmezett ultiparti

A kormányfő úgy fogalmazott: az elmúlt fél év eseményei – a három Fidesz-KDNP-s siker – “a jövő horizontján egy egészséges lelkű, sikeres nép képét állítják elénk”.

A miniszterelnök szerint a magyarokról alkotott sztereotípiát is átalakították az elmúlt választások. Ennek érzékeltetésére felvázolta az ultizás újraértelmezését is. Mint mondta, azért tartották eddig azt a magyarok kártyajátékának, mert ebben ketten összefognak, hogy elrontsák a harmadik játékát. Szerinte azonban fel lehet fogni úgy is, hogy az egy győzni próbál kétszeres túlerő ellenében, utalva ezzel arra, ami az elmúlt időszakban történt Magyarországon. 

A kormány célja, hogy legkésőbb 2018-ra egyetlen jövedelempótló támogatásra se legyen szükség Magyarországon, el kell érni, hogy mindenkinek legyen munkája.

“Ennek nyomait már látnunk kell a holnap benyújtandó költségvetési törvényjavaslatban” – mondta a kormányfő a jelen lévő Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez fordulva.

Nem engedtünk a cinizmusnak

Arról is beszélt, hogy a munkahelyteremtés mellett a másik kiemelt feladat 2015-ben a köznevelési rendszer megújítása lesz, amelyet – fogalmazott – áramvonalasítanak, felfrissítenek. A cél az, hogy Európa legjobb iskolarendszerét alakítsák ki “a gazdasági miniszter támogatásával”.


Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Amíg a baloldal azt hiszi, hogy a Fidesz-KDNP nemzeti egységről szóló gondolatai csak “kommunikációs panelek”, addig nemhogy győzelemre nincs esélyük, de a padlóról sem tudnak felállni. “Talán egyszer majd megértik, rájuk nézve is igaz, hogy a haza nem lehet ellenzékben” – tette hozzá a miniszterelnök, szavait pedig nagy taps fogadta a résztvevők körében.

Beszéde végén azt mondta, választási sikereik lelki természetű okának azt tartja, hogy nem engedtek “a cinizmus csábításának”, amely csapdát továbbra is el kell kerülni, mert “elveszett az az ország, amelynek életét elárasztja a cinizmus”.

A pártelnök-miniszterelnök végül úgy szólt a kormánypártok megválasztott polgármestereihez és képviselőihez: “öt évetek van arra, hogy elvégezzétek a munkátokat, kegyelmi állapot ez”. “Ti vagytok a mi politikai közösségünk derékhada, rajtatok áll a mi közös jövőnk, ezért szerénységet és alázatot kérek tőletek. (…) Teljesítsük be a történelmi küldetésünket!

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik