Belföld

MSZP: nemcsak a Fidesz-szavazóké a haza

Orbán Viktor egyebek között azt mondta: “az ország csak akkor nyerhet, ha munkába áll”, a jólét alapja csak a munka lehet, és szerinte a Fidesz-KDNP azért nyerte meg a választást, mert ezt sikerült bebizonyítania. Ezzel összefüggésben kijelentette: a kormány célja, hogy legkésőbb 2018-ra egyetlen jövedelempótló támogatásra se legyen szükség Magyarországon, mert elérik, hogy mindenkinek legyen munkája. “Ennek nyomait már látnunk kell a holnap benyújtandó költségvetési törvényjavaslatban is” – fogalmazott a kormányfő. A tények szerinte azt mutatják, csak akkor lesz több munkahely, ha a Fidesz-KDNP vezeti az országot.

Gőgös Zoltán szerint a haza azoké is, “akik külföldre menekültek és menekülnek az itthoni szegénység elől”. Hozzátette: nemcsak a munkanélküliek kerülnek a nyomor közelébe, hanem azok is, akik dolgoznak, de nem keresnek többet havi 65 ezer forintnál.

Az ellenzéki politikus úgy vélte, győzelmi jelentés helyett jó lett volna, ha Orbán Viktor mond valamit “az egész kormányára a korrupció bélyegét sütő” amerikai kitiltásokról. Orbán Viktornak ma is lehetősége lett volna rá, hogy tisztázza kormányát – írta Gőgös Zoltán a közleményben.

A szocialista elnökhelyettes arra is kitért: azt is várták, hogy a miniszterelnök végre előáll a terveit tükröző jövő évi költségvetés részleteivel. Például radikális minimálbér-emelést is bejelenthetett volna, méghozzá úgy, hogy nem növeli tovább a vállalkozások terheit, illetve a rezsicsökkentés élelmiszerek körében való folytatását is bejelenthette volna – fűzte hozzá.

Gőgös Zoltán szerint Orbán Viktor győzelmi jelentései helyett Magyarországnak ilyen bejelentésekre lenne szüksége, ugyanis ma már legalább 3,5 millióan élnek a létminimum alatt, és több mint 600 ezer gyermek nélkülöz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik