Belföld

Titkolják, ki képviseli a szegedi egyetemistákat

Míg másutt a gólyatábori erőszakos esetek miatt kerültek előtérbe a hallgatói önkormányzatok, a szegedi egyetemen az átláthatatlanságra hívták fel a figyelmet az 1956-os forradalmat kirobbantó MEFESZ megalakulásának évfordulóján.

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának honlapján csak utólag, ősszel közölték azt a májusi pályázati felhívást, melyet a testület elnöki posztjára kellett kiírni – írja az Átlátszó Oktatás blog, mely arra is felhívja a figyelmet, hogy azóta sem jelent meg közlemény arról, hogy hány pályázat érkezett, mikor és milyen szavazati arányokkal választottak elnököt. A pozíciót 2007 óta Török Márk tölti be, aki tíz éve vesz részt a szegedi egyetem hallgatói önkormányzati munkájában – jegyezte meg a blog. A szerzők próbáltak érdeklődni a hallgatói önkormányzatnál is a választás körülményeiről, de nem kaptak választ.

Az Átlátszó Oktatás arra is kitért, hogy október 16-án ünneplik, hogy 1956-ban a szegedi egyetemisták kiváltak a hivatalos kommunista ifjúsági szervezetből és megalapították a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Országos Szövetségét (MEFESZ), melynek ülésén a forradalom követelései is megfogalmazódtak. A szegedi hallgatói önkormányzat a MEFESZ örökösének tekinti magát, emellett megemlékezést is szervez, melyre az 1956-os megalakuláson részt vevő egykori egyetemistákat is meghívják, az idei megemlékezést viszont két órával a kezdés előtt hirdették meg.

A megemlékezés kapcsán a blog felvetette a kérdést, hogy hogyan vélekednek a tiszta, szabad közéletért és az „eltunyult komcsi érdekképviselet” ellen küzdő egykori hallgatók az „oligarchakeltetővé vált, autokratikus” szegedi hallgatói önkormányzatról, melynek kapcsán korábban is több botrányról adtak hírt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik