Belföld

Itt kapnak szembeszelet a polgármesterek

A fővárosban a VII., a XIV., a XV. és a XXIII. kerületben állt elő az a helyzet, hogy a polgármestert adó jelölőszervezetnek nincs többsége a képviselő-testületben.

A főváros VII. kerületében a Fidesz-KDNP jelöltjét, Vattamány Zsoltot választották polgármesterré. A Fidesz-KDNP-nek 8 képviselője került be a – kerület vezetőjével együtt – 18 tagú képviselő-testületbe, amelyben így csak 9 képviselője van a polgármestert adó pártszövetségnek.

Budapest XIV. kerületének vezetője az Együtt-PM jelöltje, Karácsony Gergely lett, a polgármestert állító Összefogás Zugló-Demokratikus Koalíció-Együtt-PM-MSZP jelölőszervezet pedig 9 képviselőt tud küldeni a 22 tagú képviselő-testületbe.
A XV. kerületben a DK jelöltjét, Hajdu Lászlót választották polgármesterré, a DK-Együtt-MLP-MSZP-PM-Rászorulókat Támogató Egyesület rajta kívül még 8 képviselőt küldhet a 21 tagú testületbe.

A XXIII. kerületben Geiger Ferenc (Civil Szervezetek) lett a polgármester, az őt indító jelölőszervezetet vele együtt 3-an képviselik a 12 tagú testületben.

Albertirsán Fazekas Lászlót (Tegyünk együtt Albertirsáért Mozgalom Egyesület-Albertirsai Önkormányzati Választási és Támogatási Szövetség) választották polgármesterré, a 12 tagú testületben a polgármestert jelölő szervezeteknek vele együtt 3 képviselőjük lesz.

Gyöngyösön Hiesz György (DK-Együtt-MSZP) lett a polgármester, a 15 tagú képviselő-testületben 6 képviselőjük lesz a jelölőszervezeteknek.

Gyomaendrődön Toldi Balázst (Körösök Vidékéért Egyesület) választották polgármesterré, a KVE-nek a polgármesterrel együtt 5 mandátuma lesz a 12 tagú testületben.

Kiskunmajsán Ábrahám-Fúrús András (Élhető Kiskunmajsa Egyesület) lett a polgármester, a 12 tagú testületben a jelölőszervezet összesen 6 mandátumot szerzett.

Lajosmizsén Basky Andrást (Fidesz-KDNP) választották polgármesterré, a pártszövetségnek a 12 tagú önkormányzati testületben vele együtt 6 képviselője lesz.

Nagyatádon Ormai Istvánt (Nagyatádért Egyesület) választották polgármesterré, és a 12 tagú testületben 4 képviselője lesz az egyesületnek.

Ózdon Janiczak Dávid (Jobbik) lett a polgármester, a pártnak a polgármesterrel együtt 6 képviselője lesz a 15 tagú testületben.

Pilisen Simó Gábor Csabánét (Pilisi Vállalkozások Egyesülete) választották meg polgármesternek. A 12 tagú testületben a jelölőszervezetnek összesen 5 mandátuma lesz. Egy képviselői mandátumot jogorvoslat miatt még nem tudtak kiosztani.

Sajószentpéteren Faragó Pétert (DK-MSZP) választották polgármesterré, az őt jelölő pártszövetségnek 6 képviselője lesz a 12 tagú testületben.

Százhalombattán Vezér Mihály (Értünk Százhalombattai Közéleti Egyesület) lett a polgármester. Az egyesületnek 6 mandátuma van a 12 tagú képviselő-testületben.

Szentesen a DK-Együtt-MSZP-PM színeiben induló Szirbik Imre győzött a polgármester-választáson, a 15 tagú testületben az őt jelölő szervezeteknek 5 képviselőjük lesz.

Szombathelyen a Fidesz-KDNP jelöltje, Puskás Tivadar lett polgármester, a 21 tagú közgyűlésben 10 képviselője lesz a pártszövetségnek.

Tapolcán a jobbikos Dobó Zoltán nyert a polgármesterjelöltek közül. A 12 tagú testületben a pártja 4 képviselői mandátumot szerzett, ráadásul az egyiket – egyéniben – maga a polgármester, akinek azonban így is csak egy szavazata lehet a határozathozataloknál. A két mandátum egyidejű betöltése ugyanis nem jelenti azt, hogy a képviselő-testület ülésén dupla szavazati joga lenne, azaz “két kézzel szavazhatna”.

Tiszavasváriban Fülöp Erik Sándor (Jobbik) polgármesterrel együtt 6 mandátuma van a Jobbiknak a 12 tagú képviselő-testületben. Jogorvoslat miatt még nincs kiosztva egy egyéni választókerületi mandátum.

Törökbálinton Elek Sándor (Fidesz-KDNP) lett a polgármester, akivel együtt 6 képviselője lesz az őt jelölő pártszövetségnek a 12 tagú testületben.

Tizenkilenc olyan tízezer lakosúnál nagyobb település van, ahol független lett a polgármester. Ezekben a városokban (Abony, Balmazújváros, Békés, Békéscsaba, Csongrád, Dorog, Dunaharaszti, Edelény, Kalocsa, Maglód, Mezőberény, Nyírbátor, Siklós, Siófok, Szigetvár, Tiszaföldvár, Újfehértó, Üllő, Veresegyház) tehát azért nincs többsége a polgármester “pártjának”, mert függetlenként indult.

A tízezer lakosúnál nagyobb településeken vegyes választási rendszerben választják a képviselő-testület tagjait: a választók az egyéni választókerületi jelöltekre szavaznak, de az egyéni választókerületben mandátumot nem eredményező úgynevezett töredékszavazatok alapján a jelölőszervezetek között úgynevezett kompenzációs mandátumokat is kiosztanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik