Belföld

Bukhatja polgármesteri székét a DK

A döntés nem jogerős, azzal szemben a Fővárosi Választási Bizottsághoz (FVB) lehet fordulni jogorvoslatért; az ott születő határozattal szemben pedig a Fővárosi Ítélőtáblához lehet bírósági felülvizsgálati kérelmet benyújtani, mindkét testületnél három napon belül. A hvb határozatát csütörtök este 8 órakor még nem tették közzé a kerület honlapján, de a hvb Fidesz által delegált tagja az MTI-nek, míg Hajdu László az ATV esti műsorában ismertette a bizottság döntését.

Támogató és jelölő – ezért ismételhetnek

Dárdai András bizottsági tag tájékoztatása szerint két azonos tartalmú kifogás érkezett a hvb-hez; az egyiket a Fidesz, a másikat a Fidesz-KDNP jelöltje, Pintér Gábor nyújtotta be, a két ügyet a bizottság összevontan tárgyalta.  Közölte, nem lett volna jogsértő a DK kampánya, ha abban különbséget tesznek a “támogató szervezet” és a “jelölőszervezet” között, ám a DK a kampányban – az interneten, a Facebookon, plakátokon szórólapokon – kifejezetten azt állította, hogy a többi baloldali párt is jelölőszervezet.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a “jelölőszervezet” a választási törvényben rögzített kategória, és az indulót a jelölőszervezet jelöli ténylegesen, tehát a szavazólapon is szerepel a jelölt neve mellett. Közölte, a két választókerületi választást  is azért kell megismételni – a kifogástevők indítványára -, mert a jogsértés érdemben befolyásolhatta az eredményt. Utalt arra, hogy az egyik választókerületben két, míg a másikban hat voks volt a különbség a vesztes és a nyertes képviselőjelölt között.

Másfél hónapig senkit nem zavart

Hajdu László az ATV Egyenes beszéd című, csütörtök esti műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy a plakátjai másfél hónapja kint vannak az utcákon, de azt korábban nem sérelmezték. Szerinte a hvb megalapozatlan és törvénytelen döntést hozott, mivel a DK a választókat nem vezette félre. Véleménye szerint a kerületi polgárok számára egyértelmű volt, hogy őt a baloldali pártok támogatják, nem csak az őt hivatalosan jelölő szervezet, a DK. Hajdu László az ATV-nek a nap folyamán azt is elmondta, hogy az FVB-nél fellebbeznek a hvb határozatával szemben.

Hajdu László (DK) a Nemzeti Választási Iroda vasárnap éjszaka közzétett adatai szerint 43,89 százalékkal (11 294 szavazattal) nyert Pintér Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje előtt, aki 41,02 százalékot (10 556 szavazatot) szerzett. Monostori Zsolt (Jobbik) 8,97 százalékot (2308 szavazatot) kapott, míg Szilvágyi László (LMP) 6,12 százalékot (1576 szavazatot).

“Gyalázat”

Az Indexnek nyilatkozó Gréczy Zsolt, azt mondta, hogy a döntés „gyalázat″, és nagy baj lenne, ha a helyi választási bizottság határozata akár csak másodfokon is megállna. A DK szóvivője szerint ilyen alapon akkor az összes létező kerületben és körzetben új választást lehetne kiírni.

Gréczy Zsolt, a párt szóvivője a közleményben hangsúlyozza: a DK abban bízik, hogy a Fővárosi Választási Bizottság megváltoztatja a döntést, és helyben hagyja a kerületi polgárok akaratát. Amennyiben nem ez történik, a DK minden jogorvoslati lehetőséggel élni fog a durva választási csalás ellen, mert a XV. kerületi polgárok döntését nem lehet lábbal tiporni – közölte.

A párt szerint mindennek az az oka, hogy “Orbán Viktor nem tudja elviselni, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció polgármesterjelöltje győzött a XV. kerületben”.

AZ Együtt-PM szerint manipulációról van szó

Az Együtt-PM kiáll Hajdu László, a XV. kerület törvényesen megválasztott polgármestere mellett, és felszólítja a Fidesz-KDNP-t, hogy ne próbálja adminisztratív úton megváltoztatni a választók akaratát – tájékoztatta a pártszövetség csütörtökön közleményben az MTI-t.

A pártszövetség a közleményben hangsúlyozza: bíznak abban, hogy a másodfokú eljárás eltörli majd az elsőfokú döntést, ugyanis az eljárást a Fidesz manipulációjának tartják.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!

 

Olvasói sztorik