Belföld

Feljelentette az összes pártot az iWiW alapítója

Várady Zsoltnak elege van abból, hogy Magyarországon csak adókerüléssel lehet vállalkozni.

Olyan adózási rendszert alakítottak ki és tartanak fenn, amely miatt az alkotmányban rögzített jogok sérülnek – ezért tett feljelentést Várady, idézve a jogszabályokból, hogy „Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit”, illetve „minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez”.

Várady szerint nem érvényesülhet a tisztességes gazdasági verseny, ha akár kétszeres is lehet az eltérés egy szabálykövető, és egy kényszerűségből nem szabálykövető cég árajánlata között. Szerinte a munkavállalói jogok is csorbulnak – ha adócsalásra szánja magát, sohasem érezheti magát biztonságban és méltósága is jelentősen sérül, mert rákényszerül arra, hogy bűncselekményt kövessen el, hogy ki tudja fizetni a megélhetéshez szükséges bért magának és munkavállalóinak.

Várady azt írja feljelentésében: felmerül benne a gyanú, hogy a politikai pártok, vagy azoknak egy része szándékosan tartják nyomás alatt a társadalmat azért, hogy zsarolhatóvá, manipulálhatóvá váljanak és ne maradjon se energiájuk, se lehetőségük arra, hogy hangot adjanak egyet nem értésüknek. „Jobb, ha mindenkinek vaj van a fején, mert így könnyebben sarokba szoríthatóak” – véli.

Várady a VS.hu-val közölte, hogy a feljelentés egy kampány része, melyben az adófizetési morál javulásáért harcol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik