Belföld

Körbezárta az ellenzék a Városligetet

Kukorelly Endre lelép az országból, ha megjelennek a Fidesz betonkeverői. Mármint tényleg lelép, nem úgy, mint a múltkor.

Inkább kampányesemény, mint civil megmozdulás volt a péntek délutánra meghirdetett élőlánc a Városliget körül. A budapesti ellenzék – ez már Bokros kapcsán kiderült – komolyabban gondolja az összefogást, mint az országos: megszólalt az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, “zugló következő polgármestere”, Karácsony Gergely, a PM-es Szabó Rebeka és a volt LMP-s (és jelenlegi író) Kukorelly Endre, de jelen volt egy MoMa-alelnök is. A beszédek lényege ugyanaz volt: a Városliget be lesz betonozva, Orbán Viktorból pedig elég volt. A megszólalókat nem hatotta meg az éppen pénteken kiadott hír, mely szerint a városliget zöldterülete nő és az elhanyagolt növényzetet is rekultiválják: ha megépül a régóta tervezett múzeumi negyed, a Liget jó része fel lesz öntve betonnal, Budapest egyik tüdeje tehát megbénul.

.

Karácsony például azt vizionálta, hogy a fák valójában Orbán személyes ellenségei, mint minden, ami “útban van”, hiszen más budapesti zöldterületről is elég sokat kivágtak. Ha a PM-es politikuson múlik, a mostani élőlánc csak főpróba, ha jönnek a gépek, vissza kell térni és a saját testünkkel megvédeni a Ligetet – mondta. A területhez egyébként a jogszabályok értelmében nem is nyúlhatnának, mégis megteszik, hiszen Papcsák Ferenc kivételezett helyzetű cége gyakorlatilag azt csinál itt, amit akar.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt kérdezte a demonstrálóktól: vajon el tudták volna képzelni 3-4 évvel ezelőtt, hogy a miniszterelnök kertje végében stadion épüljön, vagy hogy be akarják építeni “Budapest egyik tüdejét”. Úgy vélekedett, hogy bármelyik dél-pesti kerület szívesen látna egy olyan kulturális negyedet, mint amilyet a kormány elképzel. Kukorelly Endre pedig megígérte: ha megépül a negyed, ő elhagyja az országot. Tett már ilyen ígéretet, akkor lett is volna oka lelépni, nem tette meg, de majd most – mondta.

A szervezők szerint hat-hétszázan jöttek el, akik, ha körbe nem is zárták, kéz a kézben végigsétáltak a Liget egy része körül. 

“Egyelőre se hatástanulmány, se konkrét beruházó; az összeget tudják (150 milliárd), a forrása kétséges (az állam garantálja, hogy meglesz, az uniós pénz nem túl esélyes, az OTP-vel tárgyalgatnak). Tavaly már díjaztak pár ötletet, ebből – illetve Baán és Balog nyilatkozataiból – kiderült, hogy a múltba révedés helyett mai, kortárs, fenntartható, zöld megoldásokat várnak.” Ezt írtuk tavasszal a tervek szerint három év múlva elkészülő negyedről. Olvassa el, mire készülnek és nézze meg, mit szántanak majd fel!

Olvasói sztorik