Belföld

Toroczkait sürgősségire vitték

A szegedi klinika sürgősségi betegellátó osztályára vitték Toroczkai László ásotthalmi polgármestert – állítja a Delmagyar.hu, a radikális jobboldali politikus azonban cáfolta, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülése történt volna.

Míg a Delmagyar információi szerint az orvosok rendőröket is hívtak az eset tisztázására, mert nyolc napon túl gyógyuló sérülésről volt szó, Toroczkai ezt tagadja. A rendőrség szerint az adott időpontban a rendőrök valóban megjelentek a klinikán, de feljelentés nem született.

A regionális lap szerint a polgármester szeptember 27-én egy buli után, nagyjából hajnali két óra körül szenvedett súlyos sérüléseket. A Delmagyar.hu-nak beszámoló szemtanú csak arról közölt információt, hogy mentőt kellett hívni Toroczkai Lászlóhoz.

Az mindenesetre gyanús, hogy a portál szerint az október 6-i megemlékezésen való szereplését a polgármester az önkormányzati választások finisére hivatkozva mondta le, miközben Toroczkainak a polgármesteri székért Ásotthalmon nincs is kihívója.

Az ásotthalmi polgármester közleményt juttatott el a laphoz. Ebben azt írja, hogy szeptember 28-án hajnalban nem került verekedésbe a szegedi JATE Klub környékén, amiben nem szenvedett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket, nem volt ittas, és az október 6-ai rendezvény lemondása nincs kapcsolatban a sérülésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik