Belföld

Szabadidejében nem jár buzifelvonulásra – csak egyszer benézett

Az év levelét kaptuk Érpatak polgármesterétől. Vigyázat, csúnya szavak!

Két hónapja Érpatakon riportoztuk az önkormányzati kampányt. Tudják, ez az a község, ahol az egyebek mellett különös ruháiról, szalmabábú égetéseiről ismert Orosz Zoltán Mihály polgármester megalkotta a magatársadalmi modelljét. Dolgozatunknak a Szabadidejében buzifelvonulásra jár címet adtuk, utalva arra, hogy Orosz a nyáron, a Pride-on, népviseletben igyekezett felkapaszkodni egy melegkamionra.

Tudván, hogy a polgármester rendre feljelenti a róla cikkező lapokat, újságírókat, riportunkban kizárólag idéztünk a megszólalóktól – magától Orosztól, s a többi közszereplőtől is -, gondolván, ha perre kerül a sor, elég lesz bemutatnunk a hangfelvételeket.

A megjelenés után bő egy hónappal helyreigazítást követelő levél érkezett, melyben még a fotókat és a riport címét is kifogásolja Orosz. A  sajtótörvény szerint “sajtóhelyreigazítás közzétételét az érintett személy az általa vitatott közlemény közzétételétől számított harminc napon belül kérheti a sajtótermék szerkesztőségétől”. Így kiadónk jogászának az “elkésettség miatt a kérelem tartalmi megalapozottságát vizsgálni nem állt módjában”, sőt “a kérelem tartalmában is erősen vitatható”.

És itt pontot is tehetnék az ügy végére, de Orosz levele egész egyszerűen jobb, mint a mi riportunk, így nem tudjuk nem megmutatni önöknek.

Ha javasolhatjuk: nyissák meg egy új ablakban a riportot, a másikban meg olvassák ezt. Csemege.

(A szöveg monotóniáját néhány vágatlan fotóval oldjuk.)

 

 

 

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik