Belföld

A BKK szerint Bokros nem tud számolni

Bokros Lajos az InfoRádió-nak nyilatkozva azt mondta: a közösségi közlekedés fejlesztéseinek árát is be kéne építeni a BKV-jegyek árába. „Pontosan nem tudjuk, hogyan kalkulálják ki a BKV-jegy árát, annyit tudunk, hogy azt nem tudja szabadon változtatni a Fővárosi Közgyűlés, mert a nemzetgazdasági miniszternek vétójoga van efölött. Ez már önmagában egy anomália, amit meg kellene szüntetni” – tette hozzá a volt pénzügyminiszter.

A Budapesti Közlekedési Központ közleményben reagált a felvetésre. Mint írják, Bokros Lajos terve 200 százalékos jegyáremelés szándékát vetíti előre, amely irreális és káros volna, ráadásul megvalósíthatatlan.

„A volt pénzügyminiszter valószínűleg elfelejtette kiszámolni, mekkora jegyáremelést jelentene a fejlesztések beépítése a jegyárakba” – írja a BKK.

A közlekedési központ így matekozik: az évi majdnem 60 milliárd forint helyett évi 160 milliárd forintot kellene a jegy- és bérleteladásokkal beszedni, ha a fejlesztéseket a jegyárbevételből finanszíroznák. Bokros Lajos javaslata tehát körülbelül 200 százalékos áremelést vetítene előre. Ugyanakkor az árakat háromszorosára emelve sem folyna be 160 milliárdos bevétel, „hisz az emberek nem váltanák meg a háromszorosan drágább bérleteket, jegyeket”.

„Tarlós István kiváló szakember”

Bokros a jelenlegi főpolgármesterről is beszélt. “Tarlós István kiváló szakember és mérnökember. Ő egyszerűen terméke, sőt bizonyos esetben áldozata a Fidesz-kormányzásnak, ennek a vezérelvű parancsuralomnak. Mondok egy példát: négy évvel ezelőtt is lehetett tudni, hogy a 3-as metró életveszélyes, mégis most vették elő először a kampány időszakában, pedig ezt már el kellett volna kezdeni négy évvel ezelőtt felújítani.”

A 4-es metróról is volt véleménye Bokrosnak: „Valószínűleg a 4-es metróra előbb-utóbb szükség lett volna, de nem biztos, hogy ugyanezen a nyomvonalon, ennyi megállóval és egyáltalán nem biztos, hogy a 3-as metró felújítása helyett.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik