Belföld

Bővítik a belvárosi buszhálózatot Pécsen

Páva Zsolt (Fidesz) azzal kapcsolatban beszélt minderről, hogy a pécsi közösségi közlekedési feladatokat ellátó önkormányzati tulajdonú Tüke Busz Zrt. a közelmúltban négy közepes méretű, úgynevezett midibusz beszerzéséről gondoskodott, s jelenleg is ezek forgalomba állítását készítik elő. A városvezető elmondta: első lépésként sűrűbben indítják a történelmi városmagot egyedüli járatként átszelő 44-es buszt, emellett bővítették annak útvonalát, s elsősorban a turistáknak kedvezve hétvégén is szállítanak segítségével utasokat.

A következő körben – várhatóan novemberben – indítják be az új belvárosi járatokat, amelyek Pécs turisztikailag frekventált területeit is bekapcsolják a közösségi közlekedés vérkeringésébe, emellett a Mecsek oldalán lévő népszerű pihenőhelyekre, például a Tettye városrészbe is könnyű eljutást ígérnek.

A polgármester felidézte, hogy amióta bő két évvel ezelőtt a város ismét saját kézbe vette a közösségi közlekedést, alapjaiban változtatták meg, s azóta is folyamatosan csiszolták a menetrendet a pécsi utasok és a turisták igényeinek megfelelően. Emlékeztetett arra is, hogy ma már a pécsi utakat járó buszok csaknem fele új beszerzésű, a járművek okostelefonos alkalmazással nyomon követhetőek, több százmillió forintból képes és hangos utastájékoztatást vezettek be a buszokon, s kedvezményes áron utazhatnak már a kisgyermekesek, a polgárőrök, hétvégén éjjelente pedig ingyen használhatják a buszokat a Tüke Kártyával rendelkező nők.

Páva Zsolt az egyik új beszerzésű midibusz bemutatása mellett leleplezett egy egyedi buszmegállótáblát a pécsi Múzeum utcában tartott sajtótájékoztatón. A hatvanas években használatos táblákat idéző, egy eozin porcelánból készült plakettel díszített darabot a Zsolnay-gyárban készítették. A közeljövőben a történelmi belvárosban az összes megállónál hasonlóakat állítanak fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik