Belföld

Meghalt teniszező: politikusokat hibáztat a Jobbik

Az ellenzéki párt összefonódást emleget a népligeti haláleset kapcsán és a felelősök megnevezését követeli. 

Sajtóhírek szerint az Ábris Teniszakadémia pályáján múlt vasárnap esett össze egy 61 éves férfi, de a mentők nem tudták megközelíteni a helyszínt, mert minden irányból betonakadályokkal torlaszolták el az utat. A sportcentrum és a vele szemben lévő Taraliget lakópark üzemeltetői között két éve tart a háborúskodás.

Szilágyi György, az ellenzéki párt budapesti elnöke szombati sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a gimnázium és sportközpont 2012-től sorra írta a leveleket az önkormányzatoknak, rendőrségnek, katasztrófavédelemnek és más szerveknek arra vonatkozóan, hogy az érintett területen áldatlan állapotok vannak, és katasztrófa esetén megközelíthetetlen a helyszín. A politikus egy múlt évben írt levelet idézve elmondta: a jogszerűtlen lezárások baleset vagy tűz esetén akadályozzák hatvan gimnazista mentését is.

A jobbikos politikus felvetette, hogy a lezárás magánérdeket szolgál, és felmerül az összefonódás gyanúja Tamás László volt fideszes kerületi képviselő és György István volt kőbányai polgármester, korábbi főpolgármester-helyettes között. Szilágyi György bírálta azt is, hogy noha Kovács Róbert mostani fideszes polgármester tudott a problémáról, nem lépett közbe.

A Jobbik fővárosi elnöke szerint a hatóságoknak hivatalból ki kell vizsgálniuk, hogy kik helyezték ki a betontömböket a területen, és ha ezt nem teszik, az ellenzéki párt vizsgálja a feljelentés lehetőségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik