Belföld

Bokros váltja Falust – Schiffer szerint jön a bohócsipka

Kapcsolódó cikkek

Falus Ferenc pénteken még úgy gondolta, ő az egyetlen, mára azonban kiderült, az őt támogató pártok ezt nem egészen így gondolták, már akkor sem. Lecserélik Bokros Lajosra. A hivatalos bejelentés – a három jelölt (Bokros Lajos, Falus Ferenc, Magyar György) jelenlétében – délben lesz.

A sztárügyvéd az ATV reggeli műsorában saját visszalépéséről már tényként beszélt, azt mondta, reméli, az példaértékű lesz más pártjelölteknek is. Annál is inkább, mert Bokros Lajost múltja és közgazdasági tapasztalata alkalmassá teszi a főváros vezetésére – tette hozzá. A TV2 Tények című műsorában Magyar György úgy fogalmazott: “A mai napon valóban bejelentem a visszalépésemet.” “Ezt én nem ma kezdtem, amikor szeptember nyolcadikára kiderült, hogy körülbelül kik állnak fel a rajtvonalra, onnan kezdve én azt kommunikálom, hogy nem szabad öt vagy hat kihívóval egy regnáló főpolgármesterrel szemben fellépni.”

Az ATV reggeli műsorában a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője is nyilvánvalóvá tette, hogy pártja átáll Bokros mellé. Mint mondta: napok óta tárgyaltak Falus visszalépéséről. Érzékelték, hogy az ellenzék ereje szétforgácsolódik. Gréczy Zsolt szerint Bokros Lajosnak van esélye Tarlós István ellen a 13 nap múlva esedékes főpolgármester-választáson, jobb jelölt, mint Falus, mert nagyobb politikai tapasztalattal bír, jól vitázik, erősebb a karaktere, ért a gazdasághoz – sorolta Gréczy az új támogatott erényeit. Arra a kérdésre, hogy ez esetben miért nem eleve Bokrost támogatták, a sajtófőnök azt mondta: a megegyezés alapján a jelölés joga az Együtt-PM-é volt, a DK ennek értelmében beállt az Együtt-PM jelöltje mögé. Éppen ezért a DK-nak nincs felelőssége Falus jelölésében – tette hozzá. Korábban több lap is azt írta, hogy az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös főpolgármester-jelöltje Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom vezetője lesz.

Schiffer András mindezt így kommentálta Facebook-oldalán.”Szóval akkor Bokros. Az a Bokros, aki öt évig üldögélt a brit konzervatívokkal, a klímaváltozást tagadó Klausékkal,a Kaczynskiakkal, továbbá még néhány, enyhén széljobber alakulattal közös brüsszeli frakcióban. Gondolom az következik, hogy akik egész nyáron Falust castingolták, most kiállnak a színpadra, fejükre húznak egy bohócsipkát, eléneklik az Internacionálét és magabiztos arccal várják a kétharmadot. Ahogy szokták.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik