Belföld

Mocsok, bűz és szemét a volt pártszékházban

Szégyenletes állapotok uralkodnak az egykori pécsi MDF-főhadiszálláson. Ráadásul nem először fordul elő, hogy mindent ellep a hulladék és a fekália. Az utódpárt ígéri, intézkedni fognak.

Kitört ablakok, ajtók tárva-nyitva, vizeletszag a környéken és a hulladékhegyek között ürülékkupacok az épületben. Röviden ez az, ami régóta borzolja az idegeit a pécsi Apáca utca környékén élőknek – derül ki a pécsma.hu tudósításából.

A bűz és mocsok forrása pedig az MDF egykori pécsi székháza. Az ingatlanból korábban minden mozdíthatót kipakoltak, és le is zárták, időről időre feltörik azonban a hajléktalanok. Egy volt MDF-es a lapnak azt mondta: tulajdonképpen a párt hattyúdala az, ami a székházzal történik.

Jelenleg az MDF utódszervezetének, a Jólét és Szabadság Demokratikus Közösségnek (JESZ) a kezében van az ingatlan. Horváth István elnökhelyettes a lapnak elmondta: nem először történt ilyen gyalázatos eset az épülettel, pedig többször lelakatolták, amit most újra megtesznek.

Hozzátette: az önkormányzati választások után ül össze a párt legfőbb döntéshozó szerve, amely dönt a párt által nem használt ingatlanok sorsáról is. Addig is fokozatosan ügyel a párt egyik embere az épületre.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik