Belföld

Javul, fejlődik, sikeres, megújul – ősszel is nyílik a pitypang

Ahogy közelednek az önkormányzati választások, úgy kapcsol egyre nagyobb sebességre a propagandatevékenység az adóforintokból is működő önkormányzati lapokban. Miskolcon és az Erzsébetvárosban sem aprózzák el.

Korábban már írtunk arról, hogy micsoda elánnal fényezik a közpénzből is készülő helyi lapok a képviselőjelölteket Pécstől Budapesten át egészen Debrecenig. Most újabb gyöngyszemekre akadtunk.

Egy gitárvirtuóz sikerei a VII. kerületben

Nem bízza a véletlenre a kampányolást Vattamány Zsolt, a VII. kerület fideszes polgármestere. Az Erzsébetváros című, ingyenesen terjesztett önkormányzati újság két legutóbbi számának címlapján is ő található. A szeptember 4-i szám címlapfotója szívmelengető jelenetet örökít meg: Vattamány Zsolt ajándék tankönyvcsomaggal üdvözöl egy copfos kislányt. A riport apropója, hogy a mostani tanévtől kezdve az önkormányzat a 3. és 4. osztályos tanulók számára is ingyen biztosítja a tankönyveket.

A legfrissebb, szeptember 18-i lapszám Vattamány-interjújának címe: „Folytatjuk az építkezést!”, és már a bevezetőből kiderül, micsoda kőkemény szembesítésre vállalkozik Az Interjút Készítő Ismeretlen Szerző: „A polgármestert az elmúlt négy év sikereiről, a további feladatokról és a folytatásról is kérdeztük.”

A közpénzből megjelenő újság kínosan ügyel a kiegyensúlyozott tájékoztatásra és még a látszatát is igyekszik kerülni, hogy a fideszes önkormányzat propagandalapjának tűnjön. Néhány objektív cím az elmúlt két számból:

  • Saját költségein spórol az önkormányzat
  • Tovább javul Erzsébetváros biztonsága
  • Folytatjuk az építkezést!
  • Erre az alapra lehet építeni
  • Épül Erzsébetváros!
  • Még hatékonyabb takarítás a tiszta Erzsébetvárosért
  • A kerület vezetése az erzsébetvárosiak nyugalmáért dolgozik

Csak a szeptember 4-i lapszámban kilenc olyan fényképet számoltunk össze, amely a polgármestert ábrázolja. A már említett copfos kislányos fotón kívül van olyan, ahol Vattamány a Király utcai idősek otthonának hölgykoszorújában pózol, egy másik képen CBA-s szatyrokban élelmiszer-csomagot osztogat, de a kedvencünk az a fotó, ahol egy színpadon gitározik megkapó átéléssel. A képaláírás szerint a polgármester úr „egyik kedvenc előadójától, Santanától az Oye Como Va című slágert” játssza.

Mi folyik Miskolcon?

Tekintélyes médiabirodalmat tart fent közpénzből a miskolci önkormányzat. A MiKom Kht. égisze alá tartozik a Miskolc TV, a minap.hu hírportál és a legnagyobb fegyver: a 85 ezer példányban megjelenő, minden miskolci háztartásba ingyenesen eljuttatott Miskolci Napló.

A küllemében leginkább egy bulvárlapra hajazó Miskolci Napló legutóbbi számai bőségesen taglalják az őszi választások előtt gőzerővel beindított nyomortelep-felszámolási akciót. A zavarba ejtő címek és cikkek mind az aktuális városvezetés vitatott lépéseinek helyességét visszhangozzák. A hangulatkeltő akcióképek visszatérő eleme egy sárga Caterpillar bulldózer, amelyet legalább 5 különböző fotón fedeztünk fel. A cikkekből kiderül: „teljesen jogszerű és megszokott eljárásokról van szó” és hogy az önkormányzat „elkötelezett abban, hogy megszabadítsa a várost a beköltöztetett antiszociális elemektől. Megtaláltuk az újság legízléstelenebbül poénkodó címét is:

A belvárosból is repülnek a “fészekrakók”. 

Fontos szívügye a közpénzből működő, pártatlan újságnak az ellenzék támadása is. Az ellenzéki polgármesterjelölt, Pásztor Albert a legutóbbi lapszámok mindegyikében többször is előfordul. Az alábbi, kiegyensúlyozott hangvételű cikkek foglalkoznak vele:

  • Gyurcsány-Pásztor Koalíció a hatalomért
  • Lehullt a lepel – Pásztor Albert nem független jelölt!
  • Gyurcsány állítja, Pásztor tagadja – Melyik hazudik?
  • Az európai szocialisták nem támogatják a miskolci baloldalt
  • Pásztor Albert és az örömlányok
  • A miskolci Don Quijote

Szerencsére nem csak ilyen “galád” jelöltek indulnak a város polgármesteri posztjáért. Hogy messzebb ne menjünk, pont itt van Kriza Ákos jelenlegi fideszes polgármester, aki viszont csupa jót tesz a helyiekkel, már ha hihetünk a Miskolci Naplónak. A hurráoptimista termelési beszámolók vég nélkül hömpölygő hírfolyamot alkotnak az újságban:

  • Miskolcon is javult a közbiztonság
  • A város gazdaságilag stabil: tudjuk építeni a jövőnket!
  • Fejlesztés, innováció, beruházás
  • Miskolcon is sikeres a közbiztonsági mintaprogram
  • Kriza Ákos közbenjárása nélkül egyáltalán nem lett volna EFOTT
  • Megújuló belváros, nagyszabású beruházások
  • A miskolciak Kriza Ákost támogatják

Az önkormányzati lap rendszeresen közli Tóth Gy. László pamfletjeit. A független elemző korábban Orbán Viktor főtanácsadója és a Magyar Nemzet újságírója volt, jelenleg a Demokratába ír és az Echo TV-ben szerepel. Szintén megtalálható az újságban az önkormányzati médiabirodalomhoz tartozó Miskolc TV Helyzetkép című műsorának reklámja. Az adásban Bayer Zsolt, Simon János és Fritz Tamás elemzik objektíven hétről-hétre a miskolci helyzetet.

(Az önkormányzati lapok szürreális világát bemutató cikksorozatunk két korábbi részét erre találja)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik