Belföld

Handó szerint belehúztak a bíróságok

Az első negyedév ügyforgalmi adatai azt mutatják, hogy a jogszabályi változások nyomán megkezdték az elmaradások pótlását a bíróságok - jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden Budapesten.

A többi között a kiemelt büntetőperek száma első fokon 14 százalékkal, másodfokon pedig 28 százalékkal csökkent, miközben időarányosan nőtt a lezárt ügyek száma; ez utóbbi meghaladta a beérkezett új ügyek számát – közölte Handó Tünde, aki abból az alkalomból tartott sajtótájékoztatót, hogy a rotációs rendszerben új elnök vezeti az Országos Bírói Tanácsot.

A bíróságok számára különös feladatot jelentett az elmúlt időszakban, hogy a jogszabályi változások miatt 12 ezer olyan devizahiteles ügyben függesztették fel az eljárást, amelyet az ügyfelek indítottak tisztességtelen banki magatartásra hivatkozva a pénzintézetek ellen – közölte az OBH elnöke.

Elmondta: 2013 első negyedévéhez képest 25 százalékkal kevesebb a folyamatban lévő ügy, illetve jelentősen csökkent a szabálysértési tárgyalások száma. Ez utóbbi annak köszönhető – folytatta -, hogy korábban a pénzbírságok más büntetésre átváltoztatásakor minden egyes ügyben tárgyalást kellett tartani, ma már csak akkor kötelező ez, ha a felek kifejezetten kérik. Ez pedig azt jelenti, hogy miközben tavaly egy hónapban 30 ezer ilyen ügyben kellett tárgyalást tartani, ma már csupán 3000-3500 esetben. Ennek köszönhetően pedig felszabadult, más ügyekre tud koncentrálni a bírósági apparátus – tette hozzá.

Arról is szólt, hogy az ítélőtáblák illetékességi területének változása következtében jelentősen csökkent a Fővárosi Ítélőtáblára érkező ügyek száma, a Kúrián pedig 21 százalékkal csökkent a folyamatban lévő ügyek száma. Ez azt jelenti, hogy azzal a jogegységesítő munkával tud foglalkozni a legfelsőbb bírói fórum, amelyre egyedül a Kúria rendelkezik felhatalmazással a magyar bírósági szervezeti rendszerben – fűzte hozzá Handó Tünde.

Móroczné Simon Angéla, az OBT leköszönő elnöke az elmúlt fél év munkáját értékelve hangsúlyozta: a Magyar Bírói Egyesülettel együttműködve megkezdték a bírói életpályamodell, illetve a bírói etikai kódex kialakítását. Aktív szerepet vállaltak az Európai Igazságügyi Tanács munkájában és hozzájárultak a balkáni és euromediterrán térség igazságügyi hálózata alapszabályának megalkotásához.

Nyakó Zsuzsanna, az OBT új elnöke azt közölte: a tervek szerint októberben fogadják el az etikai kódexet, amely normagyűjteményként megszabja majd, hogy mi az, ami elvárható egy bírótól és mi az, ami etikátlan. 

Az OBT tagjai rotációs rendszerben, félévente váltják egymást a testület elnöki tisztségében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik