Belföld

Orbánnak nem tetszenek az Oroszország elleni szankciók

Önbecsapás azt állítani, hogy az Európai Unió szankciós politikája Oroszországgal szemben sikeres, hogy ennek folytatása elegendő, és meg fogja oldani a konfliktust - jelentette ki az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozójára érkezve Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő rámutatott: vita van arról, hogy a szankciók beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket, s kiemelte, hogy ehhez “tudnunk kellene, mik is voltak pontosan a hozzájuk fűzött remények”. Orbán Viktor elmondta, hogy voltak, akik úgy vélték: a szankciók eredményre fognak vezetni, és voltak mások, köztük ő maga is, akik szerint nem.

“Az én álláspontom az, hogy a szankciós politika eddig nem volt sikeres, és önbecsapás azt állítani, hogy igen, és elegendő ezt folytatni, és az majd megoldja a válságot” – húzta alá a miniszterelnök, aki szerint egy katonai konfliktust nem lehet szankciókkal megoldani, csak katonai erővel vagy tárgyalással, ám előbbit, szerinte helyesen mindenki kizárja, ezért csak a tárgyalásos rendezés vezethet eredményre.

“Magyarország a békében érdekelt” – jelentette ki a miniszterelnök, kifejtve, hogy Magyarország számára a béke és a nyugalom a legfontosabb, valamint az, hogy a szomszédos országokban, így Ukrajnában is béke, nyugalom és kiszámíthatóság legyen a mostani, növekvő veszéllyel és fenyegetéssel szemben.

Olvasói sztorik