Belföld

A kormány mégsem áll a papírgyűjtés útjába

A kabinet az ősszel törvénymódosítással igyekszik megteremteni a lehetőségét annak, hogy az iskolák folytathassák a papír gyűjtését - írta a Népszabadság.

A lap pénteki számában idézik a Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatását, e szerint a jogszabály-módosítás előkészítés alatt áll.

A FM levele kitér arra, hogy az iskolai papírgyűjtésnek pótolhatatlan szerepe van a szemléletformálásban, és a kormánynak nem áll szándékában, hogy elvegye a gyerekektől ezt az élményt, illetve az iskoláktól az ebből származó bevételt.

 
Fotó: MTI 

Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy a papírhulladék gyűjtése már 14 éve engedélyhez kötött, e tekintetben nem hozott változást a 2012-ben életbe lépett, hulladékról szóló törvény. “Ennek ellenére a 14 év alatt egyetlen kormány, így az Orbán-kormány sem akadályozta az iskolai papírgyűjtést” – áll az FM levelében.

A lap emlékeztet arra, hogy korábban a tárca még úgy nyilatkozott, hogy a 2015-től változó uniós és magyar előírások szerint a külön gyűjtött papírhulladékot ingyenesen át kell adni a közszolgáltatónak. Ez az előírás sokak szerint az iskolai papírgyűjtés végét jelentette volna, mert így az iskolák nem jutnának bevételhez a gyűjtésből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik