Belföld

Jobbik – Kendi, MSZP – Kis Andrea, valamint Havránek az ellenfél?

A Jobbik vásárhelyi szervezete csütörtökön nevezi meg polgármester és képviselőjelöltjeit. Dombi-Kis László facebook üzenetében azt írja meglepetésnevekkel fognak szolgálni, olyan emberek neveivel “akik kellő alázatot tanúsítva szolgálták városukat, munkájukkal pedig az itt élők érdekeit képviselték szakmai tudásuk javát adva”.

A Vásárhely24 úgy tudja, és már korábban is megírtuk, a Jobbik polgármesterjelöltje Kendi Imre a K’Art vezetője lesz.

Az MSZP-nél még nagy a csend, ám az biztos Havránekékel nem akartak közös listát. Ők pénteken jelenthetik be jelöltjeiket. Információink szerint az MSZP Kis Andrea jelenlegi képviselőt indítja a polgármesteri székért.

Havránek Ferenc az Európai Baloldal képviselője múlt héten ezt, vagy a következő hetet jelölte meg arra, hogy nyilvánosságra hozzák a neveket. Ha nem tévedünk nagyot, kijelentjük, a beharangozott négy párt alkotta szövetség polgármesterjelölteje maga Havránek Ferenc lesz.

És akkor még nem beszéltünk a Munkáspártról. Thürmer Gyula elnök elgutóbbi vásárhelyi látogatásán arról beszélt, elégedettek a város jelenlegi polgármesterével, ám a körzetekben indítanának képviselőket.

Mindenesetre szép, színes, érdekes ősz elé nézünk.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik