Belföld

Több ezren Aranyosin, Hobón, Annáékon

Aranyosi Péter nagyon hülye, Hobó már szinte semmin nem lepődik meg, Anna a Barbikból pedig extravagáns és őrült, mind a legjobb értelemben.

Aranyosi Péter még sohasem járt Vásárhelyen (a belvárosban), és bár poénjait ismerhetjük a tévéből mégis egy fantasztikus háromnegyedórát nyomott vasárnap négy órától. Vele igazán jól kezdődött a Borfesztivál és Szent István ünnep harmadik napja.

Nem kímélte a politikusokat, kollégáit, főleg Hadházyt és saját magát sem. Borzalmas dolgokról kalici-fertőzésről, végbél és gyomortükrözésről, prosztatavizsgálatról tudott úgy beszélni, hogy mindenki dőlt a nevetéstől, az idősebb férfiak pedig közben együttérzően bólogattak. Star Wars imádata pedig rendre visszaköszönt sok-sok történet végén. A gyomortükrözés végső fázisában például még a lázadók bázisának helyét is elárulta volna – mondta.

Péter kameránk elé állva a fellépés után beszélt:

A Helyőrségi Zenekar és a Városi Fúvószenekar közös koncertjén ugyan mindenki ült – erre a későbbi mozgalmas este miatt szükség is volt – de remekül szórakozott. A két zenekar felváltva játszotta a klasszikus vagy nagyzenekari darabokat, de a műsorba operett és musicalslágerek is belefértek. A végén a mazsorettes lányok táncához pedig remekül passzolt a B52 Flinstones, és a Dschinghis Khan Moskau című dala, melyek nagyon jól szóltak a fúvósokon.

A fúvósok a Brass On The Road BFMK előtti koncertjén is főszerepet játszottak. Mission impossible, Benny Hill főcímzene és sok más sláger volt repertoárjukon. Este hétre aztán igencsak megtelt a Kossuth tér, jött Hobó és bandája. A színpad előtt nem maradt hely, egy villámszámolást végezve jó pár ezren lehettek a téren.

Hobóék egy klasszikussal a Gazemberrel kezdtek, majd jöttek a dalok a Vadászat albumokról, majd korai és későbbi lemezekről. Földes László elénekelt olyan dalokat is, ami albumon még sohasem jelent meg. Mivel huszonegynéhány éve nem járt Vásárhelyen nagy bandával, a helyiek ismét megtanulhatták milyen az igazi blues zene. Azt gondoltuk Hobót már semmi sem lepheti meg, ám egy az első sorban vadul flörtölő pár kivágta nála a biztosítékot és inkább lejött a közönség közé, és tett egy nagy kört énekelve, a tömeg pedig olyan volt, mint Mózes előtt a Vörös tenger, engedelmesen szétnyílt.

Hobó munkássága hatalmas és nyilván az egyébként is két órás koncertbe nem férhetett bele minden, de nagyon szívesen hallgattunk volna egy Farkashajszát, egy Tobacco roadot, és egy Hey Joet, de sebaj jó volt ez nagyon így is. Sőt, tegyük hozzá Hobóval egy színpadon állt Póka Egon és Tornóczky Ferenc, az ország egyik két legjobb gitárosa.Úgyhogy elégedettek lehetünk.

Hobó után még maradt bőven kraft a vásárhelyi közönségben, de kellett is mivel Pásztor Anna vezetésével az Anna and the Barbies időseket és fiatalokat sem kímélt. Még állítólag Hobó is azt mondta Annáék menedzserének: “k.rva jó amit csináltok”.

Pásztor Anna őrült és extravagáns ruhában és erővel állt a színpadon, és a sminkje sem volt hétköznapi, sötétben még az alien anyakiránynő is megijedt volna tőle. Anna nemcsak a színpadot járta be, de lement a rajongók tömegébe is, sőt egy dal erejéig még szingli lányokat is felhívott a színpadra, nyilván a srácok legnagyobb örömére.

Akiben pedig még közben és után maradt energia, levezethette a BFMK előtt a Pumpinks és a Gypo Circus koncertjén. A vasárnapot összefoglalva is elmondhatjuk, pazar és emlékezetes buliban lehetett része a Vásárhely belvárosába ellátogató tömegnek.

Hamarosan ma is még több képet mutatunk a Vásárhely24 Facebook oldalán.

Hétfőn a Szabó Balázs Band, Bereczki Zoli és Nika, Ruzsa Magdi nagykoncertje, Pribojszki Mátyás, Babos Gyula, Ökrös Tibor zenekara, valamint a BFMK-ban az Eszter hagyatéka kínál megintcsak remek szóraközást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik