Belföld

A magyar Isten “kiválasztott” népe – mondta Balog Romániában

Az Isten azt akarja, hogy a magyarok kiválasztottak legyenek és benne legyenek az élet közepében - mondta az emberi erőforrások minisztere a romániai Bere (Berea) felújított református templomában.

A politikus, református lelkészként igehirdetésében szorongató érzésnek nevezte, hogy a magyar nemzet az idők folyamán az “élet közepéről” a történelem szélére került, ezzel pedig a Partiumban élő magyarok is a periférián, Magyarország és Románia közé szorulva érezhetik magukat. A Partium neve az önismeretre és az alázatra vall, de azt üzeni számára az ige, hogy ez a vidék akkor is középen van, ha csak egy résznek is érzi magát, azaz “kézbe van véve” – fogalmazott az MTI híre szerint Balog Zoltán.

(A Partium Románia legnyugatibb részén található történelmi, földrajzi terület. A név a középkori latin dominus partium regni Hungariae azaz „Magyarország részeinek ura” kifejezésből származik, és arra a néhány kelet-magyarországi vármegyére utal, amelyek Magyarország három részre szakadása után az erdélyi fejedelem uralma alá kerültek. A Partiumot olykor magyar nevén „Részek”-ként is említik – írja a Wikipédia.)

A miniszter szavai szerint “ha követjük az Isten igéjét, akkor rájöhetünk, hogy a magyarok sorsát, sodortatását nem a történelem alakítja”, nem Washingtonban, Moszkvában, Bukarestben vagy Budapesten intézik, hanem ott, ahová a templomnak a tornya mutat. Azért mutat felfelé, hogy “tudd, hogy a te sorsodat ott intézik Jézus Krisztus által” – mondta, majd hozzátette: “a te sorsod a megtartatás, a te sorsod az élet, a te sorsod a megmaradás”.

Balog Zoltán szerint az egyház küldetése, hogy egyfajta felemelt mutatóujjként, figyelmeztető jelként ott legyen a világban, a tágabb és szűkebb közösségekben és rámutasson arra az igazságra és teljes üdvösségre, ami nélkül az élet nagyon keveset érne. Az egyház szolgálata mellett Istennek és a Bibliának a szava is egy mutatóujj – folytatta -, egy igazodási pont, amely egyedül az üdvösség szerzőjére, a szabadítóra, Jézus Krisztusra mutat. Ez a rámutatás azonban nemcsak például a papok, hanem “mindannyiunk dolga” – tette hozzá.

Azért kell figyelni az Isten által elmondottakra, mert ha nem így teszünk, akkor elsodródunk a célunktól – figyelmeztetett, majd az összefogás fontosságára utalva jelezte, “ha együtt vagyunk és együtt maradunk, akkor nagy baj már nem történhet.”

A magyar-román határ mellett, Nagykároly (Carei) közelében fekvő Bere református műemlék templomát a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, mintegy 100 ezer euró költséggel újították fel. A munkálatok közben a templom falain páratlan, Zsigmond-korabeli freskókra bukkantak. A szentelési ünnepségen Balog Zoltán mellett részt vett és beszédet mondott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke, illetve több világi és egyházi méltóság is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik