Belföld

Zsidók és cigányok kiszorításáról ábrándozik a Jobbik szegedi jelöltje

24.hu
24.hu

2014. 07. 25. 15:11

Szélsőséges tartalmak tömkelegét teszi közzé Tóth Péter, a Jobbik szegedi szervezetének elnöke és Csongrád megyei frakcióvezetője, akit pártja az önkormányzati választáson a szegedi polgármesterségért indít. Előszeretettel alkalmaz nácik által is használt fogalmakat.

„A jelölésnél fontos szempont volt, hogy a jelölt konzekvensen képviselje a Jobbik programját, ideológiáját, elképzeléseit” – hangzott el azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol bejelentették Tóth jelölését.

Tóth Facebook oldalán nyilvánosan követel fajvédelmet, megszüntetné Szlovákiát, „bibsizik” és a görög neonáci Arany Hajnal pártot dicsőíti.

jobbikos polgármesterjelölt facebookozik (tóth péter, jobbik, szeged, )

„Köszönöm minden Csongrád megyei jobbikos harcostársamnak a munkáját!” – írja egy Kurucinfó-cikkhez kapcsolódva, ami arról számol be, hogy a megye egyetlen iskolájában sem kértek zsidó hitoktatást. „1920-ban is már látták a problémát” – ezt egy olyan újságcikkhez írta, ami a zsidóságot állítja be a világ problémájának. A Tavares-jelentés kapcsán pedig ezt írja: „a bibsi portugálnak sincs jobb dolga, mint minket lehúzni”.

„A végsőkig harcolunk a liberális söpredék és a genetikai hulladékok ellen” – jelentette ki Tóth tavaly a melegfelvonulás kapcsán. Arról is beszámolt, hogy kinyílt a bicska a zsebében és számon kérte kisfia bölcsödés csoportvezetőjét, mert játékból szoknyát adtak rá. „Kezdem úgy érezni, hogy szép csöndben ellep minket a liberális szar” – fűzte hozzá, mellétéve a nyíltan Szálasi-tisztelő Vádló Bitófák együttes egy dalát, amiben többek között a „kampós orrú csürhe, ami vigyáz rájuk” sor hangzik el.

Tóth Péter (tóth péter) Fotó: MTI/Rosta Tibor

Tavaly a 444 írta meg, hogy Tóth Péter prezentációt tett közzé, amiben „a magyar faj ügyének képviseletéről”, „a cigányság visszaszorításáról”, „a cigányság által elfoglalt terek visszaszerzéséről” ötletelt. Szóba kerül a tanulmányban az eugenika és az élettér-elmélet is, amik a nemzetiszocializmust jellemző fogalmak. A tanulmány a szegedi Jobbik „Élettér Munkacsoportjának” számára készült

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BERKELEY, CA - FEBRUARY 1: A "Make America Great Again'' hat is burnt on the UC Berkeley campus during a protest on February 1, 2017 in Berkeley, California. A speech by controversial Breitbart writer Milo Yiannopoulos, who was scheduled to speak at the university, was cancelled after protesters and police engaged in violent skirmishes.   Elijah Nouvelage/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.