Belföld

Mégsem lesz nagykövet a botrányos költő

Semmilyen nagyköveti posztot nem vállal Szentmihályi Szabó Péter, aki Jobbik rendezvényeken is fellépett, de a rendszerváltás előtt a kommunizmushoz is írt verset.

A Külügyminisztérium közleménye szerint Szentmihályi Szabó Péter a pénteken tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetőségét, hogy semmilyen nagyköveti posztot nem kíván betölteni, s részéről lezártnak tekinti az ügyet.

A Jobbikot és a kommunizmust is fényezte

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szeptember közepéig fogja kiküldeni a hivatalosan is kinevezett új nagyköveteket, akiknek a személye természetesen nyilvános lesz.

 

A hét elején derült ki, hogy a kormány Szentmihályi Szabó Pétert küldené Rómába nagykövetnek. Van, aki azt állítja, hogy még olaszul se tud, viszont fellépett Jobbik-rendezvényeken, MIÉP-jelölt is volt, verset írt a Magyar Gárdához, a rendszerváltás előtt pedig a kommunizmust fényezte.

A Corriere della Sera olasz konzervatív napilap pénteki beszámolója szerint az amerikai Anti-Defamation League (ADL) az olasz külügyminiszterhez fordulva fejezte ki rosszallását amiatt, hogy a magyar kormány Szentmihályi Szabó Pétert jelölte római nagykövetnek.

A sátán ügynökeinek nevezte a zsidókat

Abraham H. Foxman, a New York-i székhelyű amerikai zsidó érdekképviseleti szervezet elnöke Federica Mogherini olasz külügyminiszternek írt levelében azt szorgalmazta, hogy Róma ne fogadja el Szentmihályi Szabó Péter akkreditációját. Az ADL (Rágalmazásellenes Liga) ugyanezt sürgette Giorgio Napolitano olasz államfőnél is abban a reményben, hogy Olaszország “arra bátorítja a magyar kormányt, hogy megfelelőbb képviselőt találjon a gyűlölet embere helyett”. Az “Ismert antiszemita” című cikk megjegyezte, hogy egyelőre semmilyen magyar akkreditációs kérelem nem érkezett az olasz külügyminisztériumba.

Szentmihályi Szabó Péter jelöléséről szól a az olasz lap első oldalán megjelent vezércikk is “Intolerancia és antiszemitizmus. Az előítélet ősi mérge” címmel. Az Európában előforduló antiszemita megnyilvánulásokról írva Pierluigi Battista, a Corriere della Sera volt főszerkesztő-helyettese arra szólította fel az olasz hatóságokat, hogy “vegyék komolyan az Anti Defamation League szívből jövő felhívását és csatlakozzanak a tiltakozáshoz egy olyan nagykövettel szemben, aki a zsidókat “a sátán ügynökeinek” nevezte volna.

Nem Szentmihályi Szabó Péter az egyetlen, akit a párthűség emelt volna magas polcra az elmúlt években. Olvassa el körképünket.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik