Belföld

Üzent a cigányozó Pásztor

A miskolci polgármesterjelölt barátainak, támogatóinak, ellenzőinek írt, ígért.

Pásztor Albert már érti, korábbi (volt rendőrkapitányként tett – a szerk.) kijelentése miért volt félreérthető. Ő ugyan nem akart senkit megbántani, de „Miskolcon és környékén rettenetes szociális feszültségek vannak”, amit fájdalmasan sokan magyaráznak etnikai okokkal. Ő nem, de nem dughatja be a fülét, hallja ezeket. 2009-ben is ezt tette.

Szerinte neki, mint volt rendőrkapitánynak az volt a dolga, hogy meghallja, „ha az emberek biztonságérzete megrendült”, és megértse, megvédje őket. Ezt tenné polgármesterként is. Pásztor azt is ígérte, hogy nemcsak élhetővé teszi a várost, hanem megvédi a miskolciakat, a „békéjüket és vagyontárgyaikat a fenyegető elemektől”. Ebből nem enged.

„Bizony, igen sok miskolci éli meg úgy, hogy a bűncselekmények egy nagy részét cigányok követik el” – írta korábbi szavai igazolásaként Facebook-oldalán Pásztor, aki sajnálatosnak tartja, hogy igen sokan nem hisznek az együttélésben a cigányokkal, pedig a konfliktusok „sokszor egyszerűen csak a kulturális különbségekből adódnak”.


Fotó: MTI / Vajda János

Szerinte az embereket tettekkel kell meggyőzni arról, hogy „bármilyen keserves lesz is, de igenis, van felzárkóztatás, van együttélés, van szolidaritás”. Fenntartja azt is, hogy nincs olyan integráció, amely nem számol a kultúrák eltérőségével, a népcsoportok szokásaival, a szereplők akaratával.

„Nem kell és nem is lehet asszimilálni egy komplett kisebbséget” – írta, majd deklarálta, hogy 2009-es mondatai értelmezését ezzel a maga részéről lezárta, mostantól csak Miskolc jövőjével kíván foglalkozni. Noha korábban Pásztor Albert jelölését az MSZP, a DK és az Együtt-PM is támogatta, mostanra foszlani kezdett az egység amiatt, hogy az egykori rendőrkapitány 2009-ben arról beszélt, a városban történt rablások elkövetői cigány származásúak. Az Együtt-PM már visszakozott és kilépett a Demokratikus Koalícióból Hell István volt képviselőjelölt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik