Belföld

Kitart a CÖF, nem kérnek Tasnádiból

Ki hitte volna, hogy a kormányt támogató Civil Összefogás beleáll a III/II-es állambiztonsági múlttal bíró új belügyi államtitkár elleni tiltakozásba? Pedig ez történt, és nem csak kedden adtak ki erről közleményt. Úgy tűnik, komolyan gondolják.

„A magyar társadalom igénye, hogy 25 évvel a rendszerváltás után a régmúlt tetteiért felelősséggel tartozó személyek közhatalmi pozícióba juttatása a továbbiakban ne rombolja a társadalmi kohéziót és a kormány legitimitása, például III/II-es ügyek kapcsán, a későbbiek folyamán se legyen megkérdőjelezhető” – kéri közleményében a szervezet.

Az Alaptörvényre hivatkozva azt írják, a mostani joguralmi berendezkedés összeegyeztethetetlen a korábbi kommunista diktatúrával. Úgy látják, a civil társadalomnak nincs szüksége az érintettek utólagos magyarázkodására, ezért arra kérik az Igazságügyi Minisztériumot, hogy készítsen elő törvényjavaslatot „a lusztráció jegyében”.

Csakhogy az állambiztonsági múlt feltárására évekig tartó halogatás után létrehozott Nemzeti Emlékezet Bizottsága is úgy véli, hogy az ügynöklisták nyilvánossága „nem segíti a múlt megismerését”.

A CÖF kedden Tasnádi László lemondását követelte közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik