Belföld

Európa legnagyobb buddhista meditációs központját avatták fel Zalában

A központot egy Magyarországon élő vietnámi család adományából építettek meg.

Európa legnagyobb buddhista meditációs központját avatták fel szombaton Zalaszántón, az 1993 óta álló sztúpa szomszédságában. A 316 méter magasan felépített buddhista szent helyhez, a sztúpához lámák, szerzetesek sorfala között érkezett meg szombat délelőtt a tradicionális szertartást vezető indiai egyházfő, Kjabgön Csecang rinpocse. A csúcsában Buddha ereklyéit őrző sztúpa legfelső szintjén elmondott imák után, több mint ötszáz magyar és külföldi hívő és érdeklődő részvétele mellett avatták fel az Európa legnagyobbjának számító meditációs központot, amelyet egy Magyarországon élő vietnámi család adományából építettek meg. A központ kívülről indiai, kapujában japán, belsejében pedig tibeti stílusú.

A vallási vezető köszöntőjében úgy fogalmazott: a mintegy 400 négyzetméteres templom mostantól minden ember előtt nyitva áll, s a buddhisták számára Európa legjelentősebb találkozóhelye lehet. Hozzátette: a mai felgyorsult világban, a technológiai vívmányokat arra kellene felhasználni, hogy nemcsak a keleti vallási közösségek, de valamennyi vallás között kapcsolatokat építsenek.

Takács Éva, a meditációs központot a sztúpával együtt fenntartó Buddhista Béke-Szentély Alapítvány titkára felidézte, hogy 1993-ban a 14. dalai láma, Tendzin Gyaco avatta fel az Európában az egyik legnagyobb, 30 méter magas zalaszántói sztúpát. A szent hely azóta nemcsak a magyarországi, de számos más európai állam buddhistáinak számára fontos központnak számít.

A koreai Bop Jon szerzetes, a zalaszántói alapítvány elnöke felidézte, hogy a keleti vallási tanok a szocializmus összeomlása után jelenhettek meg Kelet-Európában. A békét, türelmet, szeretetet, megértést és mások segítését hirdető vallás egyszerű üzenetét úgy foglalta össze: a legmagasabb szintű, nem világi értelemben vett boldogságra és a tisztánlátásra törekszenek Buddha követői.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik