Belföld

Az Együtt-PM visszaszólt a gittegyletre

A szövetség biztos abban, hogy Martonyi János is a magyar érdeket képviselte, amikor 2008-ban részt vett a Bilderberg-konferencián.

Orbán Viktortól is azt várták volna, hogy Magyarország érdekeit tartsa szem előtt, de a kormányfő a paksi bővítéssel “egy tál lencséért eladta Magyarország energiafüggetlenségét az oroszoknak”, miközben ezermilliárdokkal növelte meg az államadósságot. Megjegyezte, ezt várták volna Kósa Lajostól is, aki “egyetlen nyilatkozatával brutálisan meggyengítette a forintot” – fogalmazott Szigetvári Viktor.

Rogán Antalt pénteken, egy budapesti sajtótájékoztatón kérdezték, mit gondol arról, hogy az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon is részt vesz a hétvégén a Dániába összehívott Bilderberg-találkozón. A frakcióvezető azt mondta, a Fidesz minden magyar politikustól azt kéri, hogy mindig Magyarország érdekeit képviselje, külföldön is, ha pedig valaki nem így tesz, az elfogadhatatlan.

A sajtótájékoztatón részt vevő Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a Bilderberg-csoportról úgy fogalmazott: ha egy szervezet azt állítja magáról, hogy a világ legbefolyásosabb pozíciót betöltő embereit gyűjti össze egy konferenciára, és ebben a kiválasztási rendszerben Magyarországról Bajnai Gordon jut az eszébe, akkor “ez egy sóhivatal vagy egy gittegylet”.

A Bilderberg-csoport egy befolyásos emberekből – politikusokból, pénzügyi szakemberekből, bankárokból – álló zárt körű társaság, amelynek összejöveteleiről soha nem közölnek részleteket. Az idei dániai találkozóra Magyarországról Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, az Együtt-PM vezetőjét hívták meg. Korábban Martonyi János volt külügyminiszter és Surányi György korábbi jegybankelnök is meghívott volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik