Belföld

Mesterházy maradna a frakció élén

Az MSZP EP-kudarca után Mesterházy Attila magyarázta a bizonyítványt egy felszült hangú beszélgetésen Kálmán Olgánál az Egyenes Beszédben.

„Hogy őszinte legyek, nem vertük meg a Fideszt” – értékel a pártelnök, akinek a sorsáról majd a szombati választmány dönt, majd rátért a miértekre. Alacsony részvétel, az euroszekptikusok előretörtek, nem sikerült a mozgósítás, satöbbi.

A választás éjszakáján Mesterházy bejelentette, az MSZP országos elnöksége felajánlotta a lemondását az országos választmánynak.

„Újra fog indulni az elnöki posztért?

Azt majd eldöntöm. (…) Gondolkodni fogok rajta. (…) Néha folytatni sokkal nehezebb, mint abbahagyni.”

De a frakcióvezetőségről nem mond le, mert „az egy másik terepe a politizálásnak” és az MSZP egyébként is olyan neki, mint „egy második család.” A pártelnök szerint, ha a párt választmánya elfogadja az elnökség lemondását, 45 napos tisztújításnak néznek elébe, ezért az esetleges vezetőségváltást – az önkormányzati választások előtt – komolyan mérlegelni kell.

Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban Mesterházy elmondta, szeretnének valamilyen összefogást és együttműködést, mert szerinte csak így lehet esélyük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik