Belföld

0,1 százalékkal lett meg az LMP mandátuma

A politikus, aki az előzetesen ismertté vált eredmények tükrében szinte a végeredmény bejelentéséig nem lehetett biztos a bejutásában, úgy fogalmazott: “nem nagyon szeretjük ezeket az izgalmas választási estéket”.

Schiffer András, a párt társelnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az LMP az országgyűlési választáson elért eredménye után egy újabb lépcsőt ugrott meg abba az irányba, hogy a magyar politikában mérvadóvá váljon.

A társelnök, aki a listavezetővel és az LMP további jelöltjeivel, illetve vezetőivel együtt állt színpadra, azt mondta: már akkor biztos volt abban, hogy kemény próbatétel vár idén a pártjára, amikor a köztársasági elnök nem egy időpontra írta ki az országgyűlési és az európai parlamenti választást.

“Az a helyzet, hogy nálunk a pénzügyi vezető konfettit szór, és nem pénzt” – utalt a bejutást ünneplő kollégájára, hozzátéve: mintegy 4 millió forintot költöttek idén az EP-kampányukra, harmadát annak, mint öt évvel ezelőtt.

Schiffer András gratulált az EP-be be nem jutott jelöltjeiknek is, Csiba Katalinnak és Heltai Lászlónak, valamint mindazoknak a magyar politikusoknak, akik mandátumot szereztek az Európai Parlamentben.

Hangsúlyozta: pártja továbbra is a magyar választók érdekeiért fog dolgozni, és azért, hogy az európai politika ne legyen kiszolgáltatva lobbicsoportoknak.

Azt ígérte: mivel van igény arra a politikára, amit az LMP hirdet, a következő választások már nem lesznek ilyen izgalmasak pártja számára.

Még több az EP-választásról itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik