Belföld

Vona: Magyarország második legerősebb pártja a Jobbik

A Jobbik az európai parlamenti választáson elérte célját, sikerrel teljesítette “tavaszi hadjáratát” – jelentette ki Vona Gábor pártelnök a párt vasárnap késő esti eredményváró rendezvényén Budapesten, miután kiderült, a Jobbik 3 mandátumot szerzett az EP-ben.

A pártelnök szerint az EP-választás eredményének két fontos belpolitikai üzenete az, hogy a Jobbik a második erő, az MSZP pedig összeomlott. Ennek a két változásnak egy irányba mutató következménye, hogy a Jobbik lehet a Fidesz kihívója, a lehetséges váltópárt – jelentette ki Vona Gábor, megjegyezve, hogy ez óriási felelősség is.

A politikus utalt a kémbotrányba keveredett Kovács Béla ügyére is. Azt mondta, példátlan és aljas támadásoknak voltak kitéve az utóbbi időben, aminek célja a Jobbik megroppantása volt. Kovács Béla egyébként várhatóan az EP képviselője lesz.

Morvai Krisztina a párt EP-listavezetője arról beszélt: olyan körülmények között érte el a Jobbik ezt az eredményt, amikor a sajtó, a titkosszolgálatok és az ügyészség közvetlen politikai kontroll alatt áll, de több százezer ember megmutatta, hogy nem lehet az ’50-es éveket visszahozni.

Fotó: MTI/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik