Belföld

Gyurcsány: Tartjuk a markunkat, és szidjuk, ütjük-vágjuk őket

Kapcsolódó cikkek

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán Salgótarjánban, egy lakossági fórumon azt mondta: “befizetünk egy forint tagsági díjat, és hármat kapunk vissza”.

“Ha van maguk között valaki, aki velem köt ilyen üzletet – én vagyok az egyforintos oldalon -, azzal nagyon gyorsan fogok megállapodni, és sokkal tisztességesebb leszek, mint az Orbán, mert aki minden forint után ad hármat, azt éjjel-nappal dicsérni fogom. Mi ennek az ellenkezőjét tesszük. Tartjuk a markunkat, és szidjuk, ütjük-vágjuk őket” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Hozzátette: szabadságharcot folytatni Brüsszel ellen Brüsszel pénzén, ez maga az őrület. “Képzeljék el, mintha a Rákóczi-szabadságharcot a Habsburgok pénzén vívták volna meg” – példálózott a volt miniszterelnök.

A DK Európai Egyesült Államot akar

Gyurcsány Ferenc a fórum mintegy 300 résztvevője előtt az Európai Unióval kapcsolatos legnagyobb kérdésnek azt nevezte, hogy Magyarország szorosabban akar-e együttműködni a többi európai országgal.

Azt mondta, a két jobboldali párt, a Fidesz és a Jobbik azt javasolja Magyarországnak, hogy egyre kevesebb ügyben működjön együtt, Brüsszelre ellenségként tekintve “szabadságharcot folytatunk”. A baloldalon a Demokratikus Koalíció képviseli a másik, legkarakteresebb álláspontot, a DK Európai Egyesült Államot akar – tette hozzá. Az ellenzéki politikus kitért arra, hogy az Európai Parlament 751 tagú, ebben lesz 21 magyar képviselő.

“Rajtunk kívül van 730. El tudják azt képzelni, hogy 21 képviselő erőből, szabadságharcos lelkesedésből lenyomja a 730-at? A 21 képviselő egyféleképpen érvényesítheti az akaratát: barátot, szövetségest, partnert gyűjt. A párbeszéd, a normalitás, a kompromisszum nem gyengeség, a németeknek sem megy egyedül” – érvelt Gyurcsány Ferenc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik