Belföld

Molnár: “kíváncsiskodó diák voltam, nem szkinhed”

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke interjút adott a Magyar Narancsnak, melyben részletesen elmeséli, hogyan került be a 168 órába 18 évesen, egy olyan cikkbe, amely már a címében is fasizmust emleget.

Molnár Zsolt az interjúban azt állítja, azon az estén, amikor kifütyülték Göncz Árpádot, ő csak kíváncsiskodó diákként ment a Kossuth térre. Ahol aztán a helyzet “zavaros” lett, az emberek egymással is veszekedtek, vita, kiabálás alakult ki.

“Máig nem tudjuk, mi történt pontosan, különböző elméletek láttak napvilágot, készültek jelentések. Bízom benne, hogy egyszer tiszta képet kaphat mindenki az ott történtekről” – közölte Molnár Zsolt, aki egyben elismerte, hogy Hankiss Elemér lemondását követelte, valamit szabad tévét.

Vitt a lendület

“Nem biztos, hogy a tömegpszichózis a helyes kifejezés, de mégiscsak vitt a lendület” – magyarázta az MSZP-s politikus. Molnár szerint a szkinhedek jelenlétét ők nem érzékelték, környezetükben semmilyen erőszakos cselekményre nem került sor.

Molnár elárulta azt is, hogy számított arra, hogy az újságot fel fogják majd használni, 1992-ben viszont semmilyen konfliktusa nem származott abból, hogy egy fasizmust emlegető cikkben szerepel.

“Mind a családban, mind a baráti körben olyannyira abszurdnak számított ez a cikk és ezzel összefüggésben a fotó, hogy nemhogy konfliktusom nem származott belőle, hanem nagyokat nevettek rajta. Köztudomású volt, hogy nem voltam szkinhed meg náci, és az is, hogy baloldali sem” – mesélte.

A teljes interjút itt olvashatja el.

Molnár állítólagos szkinhed múltjáról az mno.hu számolt be. A lap szerint Molnár Zsolt, aki 2006 óta a szocialista párt országgyűlési frakciójának tagja, szkinhedekkel tüntetett 1992-ben. Az mno.hu a 168 Óra fotósa által készített, a hetilapban megjelent fotót is közölte, amelyen – írták – Molnár Zsolt látható “a bőrfejűekre jellemzően fejére húzott kapucniban szkinhedekkel”. A politikus “a baloldal által sokszor mélyen elítélt, az SZDSZ-alapító Göncz Árpád egykori köztársasági elnök elhíresült, 1992-es Kossuth téri kifütyülésén” vett részt – tették hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik