Belföld

Tízmilliókat buktak Bajnaiék

A módosítás a közös listát állító pártokat érinti, a KDNP-nek és az MSZP-nek kedvez, míg a többiek kevesebb pénzt kapnak. Számítások szerint az új elosztás legnagyobb vesztese az Együtt – A Korszakváltók Pártja, mert a szervezet így a korábbi számításhoz képest több tízmillió forintot veszít.

A testület azért hozott határozatot lényegében az április 30-i jegyzőkönyvi döntése kijavítására, mert korábban téves számítás alapján állapították meg a – mintegy 2,5 milliárd forint – költségvetési keret felosztási arányait.

A múlt szerdai döntést a választáson közös listát állító pártok egymás közötti megállapodását figyelembe véve határozták meg, de kiderült, hogy ezt a szabályt csak a kampányfinanszírozásra lehet alkalmazni, mert a pártok működési támogatásának elosztását a párttörvény szabályozza.

Az NVB ezért keddi határozatában (15:3 arányban) úgy döntött, hogy a költségvetési keret 75 százalékát a pártokra és a megválasztott jelöltekre adott szavazatok arányában osztja szét, azaz a közös listát állító pártok nem dönthetik el, hogy a kapott támogatást hogyan osztják el egymás között.

A döntés nem érinti a költségvetési keretnek azt a 25 százalékát, amelyet egyenlő arányban kell szétosztani az országos listákról mandátumot szerző pártok között.

A határozatot Patyi András, az NVB elnöke a nemzetgazdasági miniszternek küldi meg. A határozattal szemben még három napig jogorvoslattal lehet élni, és a Kúriának is három napja van arra, hogy a beadványokról végzést hozzon.

Az NVB jelenlegi összetételében kedden ülésezett utoljára, mert az Országgyűlés alakuló ülésének napján – kedden – éjfélkor lejár a listát állító pártok delegáltjainak mandátuma. A testületbe – a hét választott tag mellé – a frakciót alakító pártok, illetve az európai parlamenti választásra listát állító pártok és pártszövetségek küldhetnek egy-egy delegáltat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik