Belföld

Még az idén elkezdik felújítani a 47-est

Vásárhely és a megyetábla között 20 kilométeren kap az út új burkolatot. Kerékpárút is épül mellette.

Mint arról két hete beszámoltunk, két pályázat is kiemelt állami támogatást kapott a 47-es megyei szakaszának felújítására. Az egyik az algyői híd – Szeged közötti, a másik a Vásárhely várostáblától a békési megyetábláig tartó rész.

Erről számolt be kedden Almási István polgármester és Mucsi László a műszaki iroda vezetője is Vásárhelyen. Elmondták, a még idén ősszel elkezdődő beruházás az elkerülő megépítésével a legnagyobb közlekedési projekt az elmúlt években Vásárhelyen.

Az út egyelőre új aszfaltréteget kap, megerősítik, 11 és fél tonnás tengelyterhelésnek megfelelő minőségben készítik. Az elkerülőt pedig már abban a szellemben kezdik építeni, hogy a hosszútávú, a 47-es teljes négysávosítását célzó koncepcióhoz is illeszkedjék majd.

A felújítás mellett a 47-es nyomvonalát Kakasszéktól Vásárhelyig kerékpárút is követi majd. Az Orosháza-Kakasszék szakasz pedig már elkészült.

Akit ennél még részletesebben érdekel a beruházás, ITT olvashat részleteket. Itt nem mellékesen az is kiderül, Békéscsabáig megújul a főút.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik