Belföld

Bokros számháborút indít

A MoMa továbbra is úgy véli, hogy több mint 20 ezer érvényes ajánlása van az európai parlamenti (EP-) választásra, ezért sürgeti, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vizsgálja felül a listaállítását elutasító határozatot. A párt az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a Nemzeti Választási Irodától hétfő délután kapott tételes kimutatást többen és többször is ellenőrizték, és “döbbenten” állapították meg, hogy az NVI által érvényesnek minősített ajánlások száma nem a határozatban foglalt 18 633, hanem több mint húszezer.

Az NVI az MTI megkeresésére azt közölte, hogy április 28-án jogerőssé vált a határozat, amelyben elutasították a Modern Magyarország Mozgalom listájának nyilvántartásba vételét az EP-választásra. Tudatták azt is, hogy az Nemzeti Választási Bizottság akkori, április 25-én hozott elutasító határozatát a MoMa nem támadta meg, és az ajánlások tételes ellenőrzését a második számlálásnál a jelölőszervezet képviselője figyelemmel követhette. Az EP-lista állításához 20 ezer érvényes ajánlásra volt szükség.

A Nemzeti Választási Bizottság április 25-i határozata szerint a Modern Magyarország Mozgalom párt listájának bejelentése a törvényes feltételeknek nem felel meg, tekintettel arra, hogy a jelölőszervezet által benyújtott 24 264 ajánlásból két ellenőrzés eredményeképp mindösszesen 18 633 volt érvényes, ami kevesebb, mint a törvényben meghatározott, a listaállítás törvényes feltételéül szabott érvényes ajánlások száma.

A MoMa elnöke április 25-én azt írta: a Modern Magyarország Mozgalom vezetése óriási csalódottsággal veszi tudomásul, hogy a Nemzeti Választási Iroda húszezernél kevesebb érvényes ajánlást talált a tételes ellenőrzésnél, Bokros akkor megköszönte azok ajánlását, akik “a mai félelemmel telített hazai politikai légkörben vették a bátorságot, és aláírásukkal egyértelműen kiálltak a demokrácia, a szabadság és a jogállam mellett, ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy pártunk több mint 23 ezer ajánlást adhatott le a választási irodának”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik