Belföld

Így osztják el az állami pénzt a pártok

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megállapította a pártok működésére fordítható állami költségvetési források elosztási arányát. A mintegy 2,5 milliárd forintot az országgyűlési választáson egy százaléknál nagyobb támogatást szerző pártok között osztják szét.

A pártok az elkövetkező négy évben ennek az aránynak megfelelően részesülhetnek az állami támogatásból.Az NVB döntéséről a nemzetgazdasági miniszternek küldenek tájékoztatást.

A törvény szerint az állami költségvetésből a pártok támogatására fordítható összeg 25 százalékát egyenlő arányban az Országgyűlésben országos listán mandátumot szerző pártok között kell felosztani. A fennmaradó 75 százaléknak megfelelő összeg a választások eredménye alapján a pártra, illetőleg a párt jelöltjeire leadott (egyéni és listás) szavazatok arányában illeti meg a pártokat. Nem jogosult költségvetési támogatásra az a párt, amely nem szerzi meg a választáson részt vevő választók szavazatainak egy százalékát.

Az NVB döntése szerint a költségvetési keret 25 százalékát a Demokratikus Koalíció, az Együtt – A Korszakváltók Pártja, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Lehet Más a Politika, a Magyar Liberális Párt, a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd Magyarországért között osztják majd fel egyenlő arányban.

A háromnegyedből a Liberális Párt nem kap

A költségvetési keret 75 százalékának támogatásából ugyanaezek a pártok részesülhetnek különböző arányban, kivéve a Magyar Liberális Pártot, amely – az elfogadott táblázat szerint – összesen 0,19 százalékos támogatottság jutott, és így az egyszázalékos támogatási küszöb alatt maradt.

A költségvetési keret 75 százalékát a következő arányokban osztják majd szét a pártok között: Fidesz: 44,555, Jobbik: 21,155, MSZP: 16,726, Együtt: 5,823, LMP: 5,376, DK: 3,358, KDNP: 1,814, PM: 1,193.

Az Országgyűlésbe jutott pártok támogatására fordítandó összeget az állami költségvetésről szóló törvény állapítja meg. A költségvetési támogatások kifizetése negyedévenként történik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik