Belföld

Közgyűlés: 2106-ig az egyházé az iskola

Éves beszámolókat, mérlegeket fogadott el a vásárhelyi grémium csütörtökön, kisebb vita a volt Corvin átadása kapcsán alakult ki.

Rendkívüli közgyűlést tartott csütörtökön Hódmezővásárhely képviselőtestülete, ahol az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2013-as beszámolóját és mérlegét fogadták el többek között.

A város még 2012-ben döntött úgy, a Corvin intézményét a leromlott Bartók utcai épületből a belvárosba költözteti, az épületet pedig felkínálja a Szeged-Csanádi Egyházmegyének. Kiss-Rigó László megyéspüspök februárban írott levelében közölte, az egyház átveszi az épületet.

Mit akar az egyház oktatni?

A közgyűlés előtt elhangzott, 2106 augusztus 31-ig – közel 100 évre – a katolikus egyházhoz kerül az épület. Az egyház vállalja, hogy előbb az általános iskolai részt, majd a tornatermet, és az udvari épületeket is felújítja, ezek után szakképzés indulna az iskolában hiányszakmákkal.

Ezzel kapcsolatban előbb Havránek Ferenc képviselő szólalt fel, aki nem értette miért akar szakképzést indítani az egyház, amikor abban semmiféle hagyománya nincs, inkább a meglévő városi képzéseket kellene erősíteni.

Dr. Kovács László képviselő kijelentette, az egyház régóta élen jár a szakképzésben, annak idején sajtgyártás, az írás, és a borkészítés is innen volt eredeztethető. Jedlik Ányos mint egyházi személy végzett kutatásokat és találta fel a dinamót – tette hozzá. Ezt dr. Kószó Péter alpolgármester a szódavíz feltalálásának megemlítésével egészítette ki.

Dr. Grezsa István városatya, azt hangsúlyozta, egy leromlott épületet adnak át, melynek felújítására jelentős önerő nélkül az önkormányzatnak nincs lehetősége. Egyébként pedig a Pannonhalmi Bencések jól működő borászképzést végeznek középfokon már régóta.

Almási István polgármester elmondta, az egyház hiány és kuriózumszakmáknak számító képzést tervez, főleg érettségizetteknek. Az asztalosok például műbútorasztalosnak tanulhatnának, de lenne kőműves és bádogos képzés is.

Az egyház eredetileg gimnáziumot akart indítani, de ezt annó Lázár János még mint polgármester megvétózta, mondván van már két jól működő gimnázium a városban. A képviselők végül abban maradtak meghívják az egyház vezetőit és szakértőit, mondják el a következő közgyűlésen, milyen szakképzést is terveznek az iskolába.

Megújul még ez meg az

A közgyűlés támogatta még a Petőfi utca 6 szám alatti – Földhivatal – épület felújításának pályázati elképzelését. Pozitív elbírálás esetén még az idén megújul az épület nyílászáró cserével, hőszigeteléssel, épületgépészeti felújítással összesen 120 milliós pályázati összegből. A munka nyáron kezdődhet.

Kölcsönről is döntött a testület. A Hódtóért Egyesület gyermeknapot, a Susáni Nyugdíjas Klub egyéb rendezvényre kérte a pályázati önerő megelőlegezését az önkormányzattól.

Pályázatból újulhat meg a Városháza előtti lovas szobor talapzata is valamint 1 millióval támogatja a város a katolikus temető honvédsírjainak rendbetételét. A 90 fejfa felújításához a HM is 1 millióval járul hozzá.

Kell-e a volt Kossuth tornaterme?

Két határidős pályázat elvi döntésről is határoztak. A volt Kossuth tornatermét kosármeccsekre és edzésekre használnák. Ehhez TAO-s pályázati pénzt és önerőt, összesen 87 milliót költenének. Megújulna az épület, új burkolatot kapna a pálya, lecserélnék az öltözők, kiszolgálóhelyek felszerelését, nyílászárókat. Az épületrészt le kell majd választani a Kossuth épületéről és saját közművel ellátni.

Dr. Korsós Ágnes főjegyző hozzátette, romhalmaz az épület, sajnálna rá ekkora összege kiadni. Fekete Ferenc képviselő azt kérte képviselőtársaitól, mindenképpen adják be a pályázatot, aztán majd meglátják.

Hasonlóképpen TAO-s pénzből tovább újítanák a városi stadiont is, de itt a teljes összeg már 226 millió forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik