Belföld

Megvan Orbán új csodafegyvere

A rezsicsökkentés után a nonprofit közműszolgáltató lehet a harmadik Orbán-kormány legújabb csodafegyvere.

A Heti Válasz legfrissebb összeállítása emlékeztet rá, hogy a kormányfő közvetlenül a választások előtt helyezte kilátásba az „Első Magyar Közszolgáltató Vállalat” létrehozását. Azzal magasabb szintre lépne a lakossági rezsicsökkentésekkel indult folyamat. Egy közösségi – állami vagy önkormányzati – tulajdonban lévő nonprofit közműcég ugyanis nem veszi ki osztalékként és viszi el az országból a nyereséget (ha egyáltalán keletkezik), hanem üzemeltetésre, fejlesztésre, díjcsökkentésre, vagy más közszolgáltatási tevékenység támogatására fordítja.

Az ehhez szükséges törvényt legkésőbb az év végéig, de akár már a nyári szünet előtt elfogadhatja a parlament – írja a hetilap, amely szerint az energiapiaci átrendeződés központjában az állami MVM Zrt. állhat. A cég egyre közelebb kerül a lakossági fogyasztók ellátásához, hónapokon belül visszaveheti a németektől a fővárosi, valamint a dunántúli lakosság zömének energia-kiszolgálását is. Ha az MVM vállalatfelvásárlási tervei sikerrel járnak, már csak három lakossági gázszolgáltató (Égáz, Dégáz és Tigáz) maradna külföldi – francia és olasz – magántulajdonban.

Erre a hazai energiaszektor 1995-1996-os privatizációja óta nem volt példa. A Heti Válasz szerint az nem biztos, hogy az MVM lesz az első nonprofit közszolgáltató, de Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter elmondása alapján „rendelkezni fog mindazokkal az elemekkel, hogy ezt a céget megalakítsák”.

A legfrissebb Heti Válaszban egyébként a kormánynak beszállító Századvég Gazdaságkutató elnöke ugyanakkor úgy látja: a kabinet a rezsicsökkentéssel már elment a falig: tovább nem lehet folytatni. Heim Péter nem hisz abban, hogy bármilyen ágazatot nonprofittá kellene alakítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik