Belföld

Pert indít az LMP

A párt társelnöke emlékeztetett rá, hogy amikor március elején találkozott a nemzeti fejlesztési miniszterrel, Németh Lászlóné arról beszélt, hogy a projektcég Moszkvában aláírta a bővítés ütemterveit. Ezt másnap a kormány cáfolta. A politikus ezután közérdekű adatkéréssel fordult az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt.-hez, de a cég megtagadta a dokumentumok kiadását, mert állításuk szerint azok a döntés előkészítését szolgálják.

Szél Bernadett ebből arra következtetett, hogy az ütemterveknek létezniük kell, azokat már aláírták, hiszen különben a cég azt válaszolta volna, hogy nincsenek ilyen dokumentumok. Arra is kitért, korábban hozzájutott más előkészítő anyagokhoz, és ezek között szerepel egy 2012-ben készített tanulmány, amelyik kimondja, hogy ha az ország belefog a bővítésbe, akkor nőni fog az áramár. A tanulmány azt is igazolja, hogy az áremelkedés egyik összetevőjét közvetlenül a fogyasztók fogják fizetni.

Az LMP társelnöke közölte, az átadott anyagok között találtak egy olyan tanulmányt is, amelyik megállapítja, hogy 2020-tól kisebb gázerőművekkel ki lehetne váltani a jelenlegi blokkokat és a bővítésre sem lenne szükség. A párt tegnap azt tudatta, hogy a kormánynak fogalma sincs, miről tárgyal, és kivel akar megállapodni Paksról, és teljesen vakon követi az eseményeket. Az LMP tiszta kommunikációt követel a kormánytól a paksi projekt kapcsán és eltökélt abban, hogy elérje: Magyarország mielőbb kilépjen a “Putyin utolsó csatlósa” szerepkörből – tette hozzá közleményében az LMP társelnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik