Belföld

A Fidesz-KDNP nélkül nincs rezsicsökkentés

Németh Szilárd azt mondta: a kormánypártok EP-képviselői nagy segítséget jelentenek majd a kabinetnek és a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciójának abban, hogy kiterjesszék a rezsicsökkentést az ipari energiaárakra. Támogatásukkal folytatódhat a háztartási rezsicsökkentés, és a tudatos fogyasztói magatartást segítő fogyasztóvédelmi intézkedéseket hozhatnak.

Az új kormánynak meg kell majd küzdenie az EU-val, amelynek néhány vezetője és bürokratája, “hatalmukon bőven túlterjeszkedve”, nem először “ugrott neki” a rezsicsökkentésnek. Példaként említette, hogy Brüsszel kötelezettségszegési eljárással is “fenyegetett” a hatósági árak miatt, noha azokat rajtunk kívül még 17 uniós tagállam használja a háztartási energiánál.

A Fidesz-KDNP “nemzeti listáján” mindenki elkötelezett a nemzeti érdekekért és “a nemzeti érdekekben megvalósuló energiapolitikáért” – jelentette ki a Fidesz képviselője. Németh Szilárd hangsúlyozta: az április 6-i választáson a kormánypártok erős felhatalmazást kaptak, a szavazók a rezsicsökkentés idei folytatása és az eddigi eredmények megvédése mellett döntöttek.

Németh közölte, hogy az áram ára szeptembertől további 5,7 százalékkal, a távhőé októbertől 3,3 százalékkal csökken. A 2012. decemberi árakhoz képest a gázért, a villanyért és a távhőért is átlagosan 25 százalékkal kevesebbet kell fizetni a családoknak. Végül megerősítette, a cél, hogy Európában a magyar családok és a magyar vállalkozók kapják a legolcsóbb energiát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik