Belföld

Hoffmann gyerek- és tanárellenes

Súlyosan sérti a pedagógusok és a gyerekek jogait a tankönyvválasztás szabadságának megszüntetése. A Magyar Liberális Párt a tankönyvrendelet azonnali visszavonását követeli a szaktárcától, hiszen a köznevelési törvény garantálja a szabad tankönyvválasztás jogát, amit egy alacsonyabb jogszabály nem írhat felül. Az EMMI „kötelező” listája súlyosan korlátozza a pedagógusok önállóságát. Ráadásul a jól bevált tankönyvek helyére olyan kísérletiek kerültek, amelyek írói ismeretlenek, amelyeket soha senki nem látott, nem lapozott.

„Ezeket hogyan lehetne felelősséggel választani szeptembertől a diákoknak?” – teszi fel a kérdést a Magyar Liberális Párt, amely szerint a  rendelet nemcsak gyermekellenes, hanem súlyosan diszkriminatív is. Az ugyanis csak a KLIK által fenntartott intézményekre nézve ír elő kötelességeket, az egyházi iskolákra nem.

A rendelet súlyosan sérti a tankönyvpiac eddigi szereplőinek érdekeit is, hiszen az állami monopólium létrehozásával (Apáczai Kiadó megvásárlása) sok ezer ember veszíti el állását. A párt szerint nem lehet semmi fontosabb annál, hogy a kínálatból a gyermekek a lehető legjobb tankönyvet kapják. Azt, hogy a gyermeknek mi a legjobb, „kizárólag a gyermeket ismerő, szerető pedagógus és szülő tudja megítélni”.

Az EMMI a rendelettel éppen tőlük, a gyermek legodaadóbb nevelőitől vette el a szabad választás jogát, alárendelve azt a regnáló hatalom ideológiai és anyagi érdekeinek. „A Liberálisok nem kérnek az állami egyentankönyvekből, nem akarják, hogy az állam mondja meg hogyan és miből tanítsanak az iskolákban.”

DK: Mondjunk nemet Hoffmann listájára!

“A bukott közoktatási államtitkár még egyszer utoljára, törvénysértés árán is megpróbálja ráerőszakolni az iskolákra, a szülőkre, a pedagógusokra az akaratát.” A Demokratikus Koalíció közleménye szerint ezt jelenti, hogy Hoffmann Rózsa egy április 9-én kelt levélben azt közölte az állami fenntartású iskolákkal, hogy nem az állami akkreditációval bíró tankönyvjegyzékből rendelhetnek tankönyveket, hanem egy másikról, a “Javasolt kiadványok listájáról”.

Hogy ezt a listát kik és milyen szempontok alapján állították össze, azt nem lehet tudni. Azt viszont igen, hogy a szakmai szervezetek azonnal rámutattak a lista hiányosságaira, következetlenségeire, az egész eljárás erkölcstelenségére és dilettantizmusára. Az államtitkár listájáról ugyanis lemaradtak a legszínvonalasabb, az évek során kitűnően bevált tankönyvek, miközben felkerültek rá gyanús szellemiségű, elfogadhatatlan színvonalú munkák. Az államtitkár utasítása ugyanakkor súlyosan diszkriminatív is, mivel a nem állami fenntartású iskoláknak nem kell a “Javasolt kiadványok listájáról” választaniuk.

A Demokratikus Koalíció megengedhetetlennek tartja Hoffmann Rózsa rendelkezését, a szabad tankönyvválasztás értelmetlen korlátozását. A DK felhívja az iskolákat, a pedagógusokat, a szülőket, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel tiltakozzanak a fenntartónál “az ostoba és káros, gyermekeink jövőjét, a tudás, az oktatás minőségét tönkretevő intézkedés ellen” – írta Niedermüller Péter alelnök.

Korábban több szakmai szervezet is tiltakozott, a PDSZ pedig Orbán Viktor kormányfőt kérte, hogy tegyen meg mindent a jogállamiság alapjait idézőjelbe tévő rendelet visszavonásáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik